Makkai Sándor - Holttenger

Makkai Sándor „Holttenger” című regénye a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom egyik legjelentősebb, máig aktuális alkotása. A mű 1923-ban jelent meg először, majd 1936-ban az Erdélyi Szépmíves Céh gondozásában is napvilágot látott. A regény középpontjában az erdélyi Mezőség áll: egy szegény, dimbes-dombos, magyar szórványvidék, amelynek mindennapjai, társadalmi és lelki válságai elevenednek meg a szerző személyes tapasztalatain keresztül. A „Holttenger” cselekménye Vajdakamaráson és Magyarpalatkán (a regényben Virágos és Tóvölgye) játszódik, ahol Makkai Sándor 1915 és 1917 között maga is református lelkészként szolgált. A regény hitelesen mutatja be az I. világháború utáni erdélyi magyar közösség életét, a kisebbségi lét mindennapi kihívásait, az elvándorlás, beolvadás, szegénység és lelki válság problémáit. A Mezőség sorsa, a magyar falu megmaradásának kérdése, a közösségi összetartozás és a lelki megújulás lehetőségei mind-mind központi témái a regénynek. A történet főszereplője Dr. Katona László segédlelkész, aki a háború, a nélkülözés és a közösség apátiája közepette próbálja megtalálni saját hivatását és önmagát. A regény szerkezete erősen önéletrajzi és szociográfiai jellegű: Makkai Sándor saját lelkipásztori élményeit, lelki vívódásait, a közösségért érzett felelősségét szövi bele a cselekménybe. A főhős útja a kiábrándultságtól a lelki megújulásig vezet, miközben a természet, a szerelem és az istenhit adnak számára vigaszt és erőt. A „Holttenger” nemcsak személyes vallomás, hanem közösségi és világnézeti regény is: a kisebbségi sorsba kényszerített erdélyi magyarság lelki stratégiáit, túlélési lehetőségeit keresi. Makkai Sándor a hagyomány és a reform szükségességét egyszerre képviseli: a mű a „konzervatív reform-gondolat” erdélyi szószólójaként a magyarság erkölcsi megújulását, a közösségi összetartozás és a lelki ellenállás fontosságát hangsúlyozza. A regényben a természet védelmező ereje, a szerelem vigasza, az istenhit és a mindennapi áldozatvállalás mind hozzájárulnak a remény és a túlélés lehetőségéhez. A „Holttenger” egyszerre szociográfia, fejlődésregény és hitvallás. Makkai Sándor prózája lírai, érzékeny, ugyanakkor realista és kritikus: a falu, a közösség és az egyén belső válságait hitelesen, személyes átéléssel ábrázolja. A mű a transzilvánizmus szellemiségében íródott, amely a kisebbségi magyarság lelki és közösségi megmaradásának programját fogalmazza meg. A regény ma is érvényes kérdéseket vet fel a közösségi felelősségről, a megújulás szükségességéről és az identitás megőrzéséről. A Holttenger azoknak ajánlott, akik érdeklődnek az erdélyi magyar sors, a kisebbségi lét, a lelki megújulás és a közösségi összetartozás kérdései iránt. Makkai Sándor műve időtlenül aktuális: egyszerre szól a múltról és a jelenről, a magyar falu és az erdélyi magyarság örök dilemmáiról.