Hamvas Béla - A káposztáskert

Hamvas Béla az 1920-as évek második felétől a ’30-as évek elejéig kisebb-nagyobb szatirikus elbeszélések és regények egész sorát írta meg, köztük A káposztáskert címmel a jelen kötetben közölt, 1931-ben befejezett elbeszélését. Néhány évvel későbbi visszatekintésében, ifjúkori műveinek A magyar Hyperion (1936) levelei közt megfogalmazott „Ecce homo”-jában erről a munkájáról a következőképp írt: „Aztán itt a «Káposztáskert». Házasságom komédiája. Mint öreg nyugdíjas tábornok házasságra lépek az idillikus káposztáskerttel. Akármelyik művemet piszkálod meg, azonnal az aranykor fog alóla kiaranylani. Mind aranykorból készült. Igen, házasságra lépek és várom az idillt. Micsoda csúfság. Micsoda mulatság. Micsoda keserűség. Micsoda nevetés, – ó! A házvezetőnő őrült, aki állandóan félrebeszél, az egyik kertész folyton keres, a másikra időnkint rájön a civódás-düh, a harmadik pedig, igen, a harmadik: nem hisz istenben. Így, ahogy mondom, nem hisz istenben, vagyis érthetőbben: nincs transzcendentális ösztöne. Hogy mi lesz ebből az idillből, könnyen kitalálható, könnyebben mindenesetre, mint amilyen könnyen élhető volt.” Az említett időszakban eredetileg szorosabb összefüggések nélkül megírt szatirikus műveiből válogatva Hamvas a későbbiekben, vélhetően valamikor a ’60-as évek közepe táján Nehéz nem szatírát írni cím alatt gyűjteményt állított össze, amelyet 1967 folyamán – a beválasztott írásokat is jelentősen átdolgozva – véglegesített. Az átdolgozott írások legtöbbjének első, eredeti fogalmazványa nem maradt fenn. Kivételt képez az ebben a formájában most először közreadott elbeszélés, amelynek gépirata – sorozatunk előző darabjához (Seth) hasonlóan – szintén Molnár Sándor festőművész hagyatékából került elő. Palkovics Tibor