Jókai Mór - Enyém, tied, övé I-II.

Férfi sorsa a nő. Tavasz. Huszonnégy ifjú mulat kedvére a ligetben. Tavasz van. A fákon még nincs levél, csak virág. Azok az aranyba, rózsaszinbe játszó, hímporterhes barkák, mik a lombot megelőzik, tündéri zománczot adnak az erdőnek; a mező is sárga a fűvel együtt ébredő virágtól. a berekben már itthon van a fülemile. Természetébredés van: a vadméh előjön faodujából, megy virágot bújni, ezre egy nap., a nővirágból mézet szí, a hímvirágból hímport szed; a kéjencz! pedig ő maga se nem férfi, se nem nő. A hol a bükkfák sűrűjéből a távolba kilátás nyílik, a zöld vetésektől zománczolt rónán egy lovag-kastély látszik a festői perspectiva hátterében, oszlopos peristyljével, aranyozott tornyaival; túl rajta ismét sötét erdők.