Aphrodité, távolodóban - Pozsgai Györgyi

Antik fények, úti fények, lélekfények villannak fel a poétessza soraiban: együtt ring ókori és mai, ünnepi és köznapi, távlatos és magába zárt. Nyílni és csukódni, zárulni és tárulni - ez a sajátsága ennek a kötetnek. Az az átmenet, mikor a rózsaág rőzseágba hajlik-sötétül, a májusoló örömök novemberi „füstölgő fényekké” hamvadnak, s elfelhősül a szem: „gőzölgő tavon hattyú hintázó árnya”. Több mint jelzésszerű az is, hogy megszaporodnak a víz- és halmotívumok, mintha a korábbi égi-földi bizonyosságot az áramlás váltaná, mely olykor-olykor már sodrássá erősödik, és „fekete-fehér lebbenések”-ké mossa össze a finom ívű rajzolatokat. (Cseh Károly)