Vándorló akkordok - Kirilla Teréz

Sajátos költészet ez! A „való világ” talmi szenzációit és nyomasztó szürkeségét egyaránt félretolja. Álmokat, emlékeket, a kollektív tudatalatti és a Biblia képeit idézi mint valami profán liturgia. Látomásai mögül mégis fölsejlik egy valóságos élettörténet, egy mindnyájunk számára ismert történelmi tapasztalat. Ez a költő nem játszik a szavakkal, nem valami mondvacsinált mágia bűvöletében szólal meg. Ilyen sorokat ír: „A csendből, mint faliszőnyegből a port, kiverik a beleszőtt igét.” Költői pozícióját így jelöli meg: „Bennem fészket vert a bánat. Szent olajat sajtolok fészek- fürtjeiből: tetején úszik az ég kanóca.” Az olvasóját egyes szám második személyben szólítja meg: „Nézd, így szakadnak ránk a magasságok: bor és tömjénillat száll, délkörök vonulnak, földig hajol a sorsunk.” Jelenits István