Violet G. Waters - Prupedy-Ayna, a hüllősziget I. - A zordkristály

- Talán mégis ez az utolsó esélyem, hogy elfussak, ha közben megfordul a szél, reményem sem marad - töprengett, de hamar el is hessegette az ötletet - Áh, ha észrevesznek, még a tisztás szélét sem érem el - fülelt ijedten a jobb oldala felé, ahonnan faágak roppanása borzolta fel az idegeit. Összerándultak az izmai az egyre közelebbről hallatszó szabályos ütemű fújtatásra, amivel együtt még állatias, bűzös levegőt is fújt a szél az arcába. Torkába ugrott szíve és hevesebben dobogott, mint valaha. Egy belsőleg érkező utasításra viszont, ha akarta, ha nem, oda kellett néznie. Először csak sötét körvonalat látott, de a folyamatosan érkező villámlások felfedték a látogató kilétét. A hatalmas állat másfél méterre állt tőle a bokor mellett, és megbabonázó tekintetét belefúrta az ő sokkolt agysejtjeibe. Szája széléről lelógó, sűrűn egybefolyt nyálcsíkjai fejével együtt mozogtak, lifegtek jobbra-balra.