Wolfram von Eschenbach – Parzival I-II.

Középkori lovagregény Tandori Dezső fordításában A Parzival a középkori német költészet kiemelkedő alkotása, a kor legolvasottabb lovagregénye volt. Ez az első teljes magyar nyelvű kiadása. A fordítást Tandori Dezső készítette. A borítókon található alkotások Malgot István fénygrafikái. Ha kétség dúl a szíveken, keserv az és veszedelem. Hű erejét ha férfi hol rontja, hol tetézi, mint kétszínű szarka: üdv jár s gyalázat rajta. Még szépen van az ingatag, Mennye is, pokla is akad, De aki széjjel szédül, szénné feketül végül szíve-lelke, ó, kárhozott! Így boldogok azok, kik megmaradnak erényben, s vele égi fényben. A madárral e példa, bizony, mihaszna préda, ahol lomha az elme: illan szökellve, mint felvert fürge nyúl. Tükör, de semmi rajta túl, vagy vakok álma, csalóka, hiába, se tárgya, se maradása, állhatatlan, villan, de kilobban, nem ád túl sok örömet. Hol szál szőr sosem serkedett, Ki kopasztaná tenyerem? Korán felkeljen az ilyen! S még ha erre jajgatok, azt hihetik, bolond vagyok. Lehetne-e hű itt, ami csak tovatűnik, mint kútban a láng, harmat nap iránt? Oly okos embert se látni, ki ne lenne kíváncsi, mi értelmet rejt, mi lenne java, ha már szól e história! Tornán a lovag, bajt küldöz, oszt-vesz, menekül s üldöz, eltérül-fordul, támad, s lesz dics és lesz gyalázat. Ismerd, mi hogy megy föl s le, s jól honolt benned az elme. Nem lapulsz majd, nem kallódsz, világgal ügyesen bajlódsz. A tisztességtelenség díja pokoltűz, rossz vég, vagy jege elveri a jót. Farkán fogod? Tapasztalod: Kurta az! Maga futamodik, ha a bögölyök megcsípik. De szavam, hogy mi ilyen s mi más, nem csak férfiú-okítás. Tanácsot, asszony, neked is adok, Jól teszed, ha meggondolod: dicsérettel kit illess, tudd, becsülete mint lesz, és eképpen add néki szerelmed díját, ha kéri! A lovagregény és a főhős Parzival azt a kort tárja elénk, amelyben a lovagság volt a világ támasza. A kétkötetes, több mint 24000 sornyi verses mű megjelenése a magyar fordítástörténet fontos állomása. Wolfram von Eschenbach 1210 körül befejezett műve két mondakört: Artus király és kerekasztala, valamint a Grál-lovagok kalandjait dolgozza fel. A Parzival sok szempontból nagyon modern mű: az útkeresésről, az önállóvá válásról, a környezetünk támasztotta elvárások és saját lelki-szellemi érettségünk harmonizálásáról szól. Ugyanakkor hallatlanul izgalmas tudósítás egy letűnt korról: a lovagi világról, annak értékeiről és szokásairól, erkölcsi és társadalmi rendjéről. Az első magyar kiadás a lovagregény „eredeti”, szövegemlékekben fennmaradt tagolását követi: 16 könyvre (fejezetre), a könyveken belül 30 soros szakaszokra oszlik. Ez a 30 soros tagolás minden bizonnyal a viasztáblák mérete miatt alakult ki, melyre a Parzivalt eredetileg feljegyezték. Tandori Dezső rímes fordítása tökéletesen visszaadja az eredetileg szóbeli előadásokon terjedő történet ritmusát és fordulatait. Wolfram von Eschenbach: Parzival Artus király udvara kifinomult és művelt életmódjával minden más udvar eszményi példaképe. Ennek az udvarnak képezi tárgyi és eszmei középpontját a kerekasztal, amelyet minden lovag egyenrangúként ül körül. A Grál-mondakört jól ismerjük Richard Wagner operáiból. A Grál-lovagok kalandos történeteinek központja Munsalvaesche vára, itt szenved a beteg Anfortas király, akit csak a Grál látása tart életben. Őt kell megszabadítania gyötrelmeitől a még szinte gyermek Parzivalnak, akinek előbb azonban fel kell nőnie a rá váró feladathoz. Wolfram von Eschenbach művének fő vonulata Parzival felnőtté válásáról szól. A még éretlen ifjú nem találja helyét a világban, ezért nem értheti a rá váró feladatot sem. A szenvedő királytól első találkozásukkor nem kérdezi meg betegsége okát: részvéténél erősebb a lovagi etikett megsértésének félelme. Az ifjú lovagnak még sok tapasztalatot kell gyűjtenie, kellő önismeretre és alázatra kell szert tennie ahhoz, hogy feltegye a megváltó kérdést és ezzel átvegye a Grál királyságot, amelyre hivatott. Wolfram von Eschenbach egy 14. század elején keletkezett fiktív portrén teljes páncélzatban látható. Leeresztett sisakrostéllyal, a nehéz kétkezi lovagi karddal felövezve, baljában címeres pajzsot, jobbjában ugyanolyan címerrel díszített lobogós lándzsát tart, s kissé szétvetett lábakkal, frontálisan áll szemben a nézővel: az ideális lovag típusa. Balról címeres takaróval, díszesen felszerszámozott ló léptet be a képbe, a lovaghoz viszonyítva fele akkora termetű apród vezeti fel. A lovag indulóban van, hadi vállalkozásra vagy az ismeretlenbe vivő kaland-útra készül. Már a közeli utókor sem tudott többet Wolframról, mint amit ő mondott magáról: „születésem s neveltetésem lovagnak sorol”. Feltehetőleg függő viszonyban álló szolgáló lovagnak vagyis miniszteriálisnak kell őt tartanunk. Wolfram azonban nemcsak katonaként, hanem költőként is azonosította magát, hisz ugyancsak a Parzivalban büszkén jelenti ki, hogy jócskán ért a költészethez: „némiképpen az ének művészetéhez értek”. Tandori Dezső 1938. december 8-án született Budapesten. 1957-ben érettségizett, majd a budapesti bölcsészkaron szerzett magyar-német szakos tanári oklevelet. 1971-től szabadfoglalkozású író és műfordító. Gyermekkorától ugyanabban a házban él Budán, a Lánchíd közelében. Ifjúkorától fogva él együtt feleségével, Tandori Ágnessel, aki maga is író és műfordító, több kötetet társszerzőként együtt jegyeznek. Versei a hatvanas évek közepétől fogva jelennek meg rendszeresen. Első kötete, a Töredék Hamletnek (1968) azonnal magára vonta az irodalmi közvélemény figyelmét, s ennek és következő verseskötetének, az Egy talált tárgy megtisztításának (1973) köszönhetően Tandori a korszak költészeti megújulásának egyik fő alakjává vált. A hetvenes évektől sokféle műfajban publikált: állandóan megújuló költészete, filozofikus esszéírása, sokoldalú prózaírása és képzőművészeti, grafikai tevékenysége egyaránt nagy visszhangot váltott ki. A hetvenes évek vége felé visszavonult az irodalmi élet nyilvánossága elől, s több mint tíz évig csak alkotásaival jelent meg: életében ettől kezdve nagy szerepet töltöttek be verebei, akikkel együtt élt, akik ápolását és gondozását egyik legfontosabb feladatának tekintette, s akik ekkori műveire is rendkívül intenzív ihletőerőként hatottak. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójától Tandori ismét utazni kezdett, itthon és külföldön irodalmi számos rendezvényen lépett fel, és saját műveinek izgalmas interpretátoraként mutatkozott be. Sok műfajban, rendkívül sokat publikált: önálló köteteinek száma eléri a hetvenet, műfordításainak sora pedig jóformán megszámolhatatlan. Munkásságát számos díjjal ismerték el. 1994-ben tagjai közé választotta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. Hatvanadik születésnapján az irodalmi élet sok-sok jeles képviselője köszöntötte benne a magyar irodalom megújulásának egyik legeredetibb és legnagyobb hatású alakját. Malgot István 1941-ben született Szombathelyen. 1973-ban államvizsgázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász-rajztanár szakán. Alternatív színházi rendezőként vált ismertté, darabjaiban a társadalmi lét feszültségei újszerű vizuális formákban jelentek meg. Éveken át vezetett egy főleg lovári nyelvű cigányokból álló társulatot. A khmer művészet szerelmeseként többször beutazta Délkelet-Ázsiát. Utazásairól filmeket készített. Barangolások Cambodiában című könyve 2000-ben jelent meg.