Jókai Mór - Egy magyar nábob

Az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán élete végéig a legkedvesebb könyve maradt, ha nem a legjobb - írja Mikszáth Kálmán Jókai regényeiről, melyek 1854- és 1855-ben jelentek meg először a Pesti Napló tárcarovatában. - A Kárpáthy Zoltán alapját egy való történet képezi, mely néhány évtizeddel előbb általános beszéd tárgya volt az országban. Kékkő vár urának, báró Balassának a története van feldolgozva, természetesen sok költői szabadsággal. A hetvenéves öreg főúr egy fiatal, szegény sorsú leányt vett nőül, kitől Balassa Antal báró született. Az örökösök pörrel támadták meg az öreg báró halála után a kis bárót, furfangos prókátorok még szakértőket is kihallgattattak, hogy a hetvenéves aggastyánnak nem lehetett igazi fia. E történetből és mellékepizódjaiból van szőve a Magyar nábob meséje, mely nagy irodalmi esemény volt, s Jókai életében fontos állomás. Ez a regény az ország elvitázhatatlanul legnagyobb elbeszélőjévé emelte. Mikor Jókai regényei legjavát írta, a magyar történelem egyik sivatagos útvonalán, az elnyomatás korában, műveinek nemzeti jelentősége abban állott, hogy vigasztalta a halálos álomba dermedt magyarságot. A nemzetnek akkor még nagyobb szüksége volt olyan írókra, akik visszaadják elveszített önbizalmát, mint a XIX. század elején. Erre a feladatra vállalkozott Jókai, akit mélységesen, szervezetileg adott optimizmusa, mesevilágba vezető fantáziája, magyar típusú, sírva vigadó humora és meleg, emberi szíve gondviselésszerűen predesztinált erre a feladatra... Díszítő fantáziájával, irreális optimizmusával ő teremtette meg a múlt század nagyjainak a legendáját. Széchenyi István, Wesselényi Miklós és a reformkor hősei (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán)... úgy maradnak meg a magyar ifjúság tudatában, abban a ragyogó, de mégis emberi glóriában, ahogy Jókai legendává nemesítette őket. Ez a kép nem egyezik a történelem objektív víziójával, de erre a legendára éppoly szükség van, mint az igazságra. Ha egy író ezt tudja adni, betöltötte legmagasabb hivatását. Szerb Antal