A macsók nem sírnak

A macsók nem sírnak A Szex and Drugs and Rock&Roll szlogen még az előtt kimúlt, hogy a papám megtudta volna, milyen színű a mamám bugyija. A mai változata valami ilyesmi kéne, hogy legyen: Pénz - Rádió - Orális szex. A srác, aki ezt mondta nekem, nemrég meghalt a herointól. Igazából a haverjaimnak majdnem a fele meghalt, mielőtt még betölthették volna a harmincat... Azt mondják, a regényem útmutató minden szerencsétlennek, akik átaludták a fiatalságukat, az életüket... Ebben az évben leszek harminc. Fogalmam sincs, hogyan történhetett... A sör a lételem, a vodka extra, a tequila rituálé, és ha semmi sincs, akkor jöhet a bor. Kocsmák, klubok, névtelen lányok - a főhős és barátai múlatják így az időt nap mint nap Szentpétervárott. Újságírók, zenészek, vállalkozók: a peresztrojka generáció, mely a történelmi változásokat ahhoz köti, hogy akkor éppen milyen márkájú farmert viselt, és milyen zenét hallgatott. Mi lehet borzalmasabb a fiatal felnőttkornál, amikor önmagadat még mindig nem ismered eléggé, miközben az élet már elszáguld melletted, mint a gyorsvonat. Semmi. Ekkor a bulik, szoknyák és sörök hivatottak megmenteni az embert, de nem teszik. A Macsók nem sírnak, ha nem is rólunk szól, de a kortársainkról, akiket ismerünk, akik mellettünk élnek, vagy inkább éltek... Hogy miért éltek? A szex szerelembe torkollik, az alkohol heroinba, az élet pedig halálba... Egy regény a harmincon aluli korosztályról. Egy art-terápia: van, aki felismeri, hogy minden hiábavaló volt és felvágja az ereit; van, aki kolostorba vonul; Sztogoff pedig írt egy könyvet. Ilja Sztogoff 1970-ben született, a diploma megszerzése után árult bicikliket, volt tanár, dolgozott a televíziónál, élt Berlinben. 1997-ben elnyerte a Zenei újságírásért díjat Szentpétervárott. A macsók nem sírnak az első regénye. A 69-ben amatőr sztriptíz volt. Ritkán akadtak jelentkezők. A showman egy óvszerkosztümbe volt öltözve. Narancssárga feszülő kezeslábas, bojttal a tetején. A hasa alól egy vízvezeték csapja állt ki. A sztriptízelők bátorságáért járó jutalom vodka volt. Az óvszer-ember töltötte poharakba a csapból. - Tudod mit, én táncolok! Hogy meghalljam, Gleb közvetlenül a fülemhez hajolt. A műsorvezető mikrofonnal a kezében megkérdezte: - Van még jelentkező? - Gleb pedig felemelte a kezét és azt mondta: - Van! A szvetterét Gleb a bárban hagyta. Ügyetlenül felmászott a színpadra, hunyorgott az éles reflektorfényben és elvigyorodott. A közönség tapsolt az új áldozatnak. A Livin' La Vida Locára kellett vetkőznie. A dal a beköszöntő szezon slágere volt. Miközben áthúzta a fején a drága inget, Gleb leszakított róla néhány gombot. A pólója koszosnak tűnt. Gyorsan levetkőzött derékig és az övéhez nyúlt. Arról a helyről, ahol álltam, láttam a rosszul kifestett színpad szélét és Gleb meztelen torzóját, az elöl állók feje felett. Milyen fehér... még nem barnult le. Nem baj, nemsokára lebarnul. Gleb összeszedte a szétdobált ruháit és elment, hogy megkapja a megérdemelt vodkát. A vodkát egy nagy műanyag pohárba öntötték, egy egész nulla hetes üveggel. Visszamentünk a bárba. Leöblíteni nem volt mivel. A lányok férfiasan nagy kortyokat ittak, alig kaptak levegőt és verdestek a szempilláikkal. A szomszédaink kíváncsian néztek Glebre. Aztán a lányok elmentek táncolni... de lehet, hogy csak kezdték rosszul érezni magukat? Mi még ittunk. Aztán odaült valami homályosan ismerős alak, kerek szemüvegben. A vodkát kezdtem az ő sörével leöblíteni. A táncteremben a fogatlan buzi, Sura üvöltött. Aztán a lányok végleg elvesztek. A homályos ismerős vett valamit... Gleb behozta a ruhatárból a bort... a továbbiakra élénk színekkel kiszínezve emlékszem.