Dr. Garamvölgyi László - Hogyan halt meg József Attila?

Apokaliptikus érzés József Attilával foglalkozni. Az irodalomtörténész bőséges terjedelemben dolgozta fel a hányatott sorsú költő-zseni életének legapróbb részleteit, tekintélyes poéták és esztéták elemezték ékítményének torzóját, boncolgatták szerelmei fiaskóit, interpretálták a mindenkori politikai mozzanatokat. Személyéből egyenesen következik a kafkai-szindróma, halála után kezdték értékelni, lassan kerül méltó helyére (ennek érdekében én is becsempésztem néhány versrészletet). Sokáig még Móricz is úgy tudta, hogy Makónk látta meg a napvilágot, csak hódmezővásárhelyi látogatásakor derült ki: Zsiga bátyám, Ferencvárosban születtem. A világirodalomról nem is beszélek, mert vajon mit kezd ezekkel a sorokkal a fordító: A semmi ágán ül szivem/kis teste hangtalan vacog... (Azért persze fordították). Számosan vállalkoztak arra, hogy megrajzolják portréját, ám Szabolcsi Miklós nagymonográfiája után már nem igen akadt fehér folt. Azaz mégis... A fájdalmasan korán bekövetkezett tragikus végzet. Ars poeticája - s ez meggyőződésem - mégsem a halál, hanem az élet volt, noha tudom nagyon sok, minden ennek ellentmond. József Attilát kutatni csak alázattal lehet, de a siker még ekkor sem prolongált, hiszen a végletek embere, s nehezen követhető érzelmi sinusgörbéje ritkán árul el valamit. Precízen árnyalt képet talán sohasem kapunk róla, mert a retusőr keze mindig megremeg, sejtelmes lénye úgy viselkedik, mint egy digitális animáció. Még Ignotus is így fogalmaz: Barátom volt, nem ismertem. Tiszta szívvel állíthatom, hogy József Attila nem követett el öngyilkosságot, hanem baleset áldozata lett! Ennek alátámasztására nem csak az irodalomtörténet minden kritériumának megfelelő bizonyítékokat sorakoztatok fel, hanem perrendszerűen is igazolom állításaimat. Tárgyi érveim eddig is voltak, most azonban végre előkerült és a kötetben megszólal az egykori szemtanú... Soha nem publikált, eredeti dokumentumok!