Csang-o Holdsüteménye

Csang-o Holdsüteménye A sorozat új epizódja Kínában játszódik. Olly és Josh a Hold következő értékes talizmánját szeretnék felkutatni: Csang-o Holdját. Kalandos nyomozásuk során nem egyszer kerülnek bajba – először egy ősi szekta fogságából kell kiszabadulniuk, utána meg kell találniuk egy elveszett várost, végül túl kell járniuk egy veszélyes ellenfél eszén, akinek ugyancsak a talizmánra fáj a foga… Olvass bele! Részlet a műből: (...) Olly a híres régészprofesszor, Kenneth Christie lánya volt. Christie professzor a kínai hatóságok kifejezett kérésére utazott a történelmi jelentőségű ásatásra, és természetesen magával vitte Ollyt is. Mivel az édesanyja két évvel korábban meghalt, a kislányra a nemzetközi expedíciókon szigorú nagyanyja, Audrey Beckmann vigyázott, akinek precíz házitanítóként arra is volt gondja, hogy unokája ne maradjon el iskolai tanulmányaiban (...) Csupán néhány hét telt el azóta, hogy maguk mögött hagyták a Királyok Völgyében Szétiankhra fáraó frissen feltárt, ősi sírját, és Olly még mindig alig tudta elhinni, hogy ő és Josh talált rá a sziklák alatt rejlő aranyszobára, amelyet a Fény Kamrájaként ismert az egyiptomi mitológia iránt érdeklődő világ. Az ősrégi, de még mindig működő titkos csapdák és halálos kőomlások dacára a két barátnak sikerült kihoznia a termből Ízisz Könnyeit, a Hold legendás talizmánjai közé tartozó, két csodás zafírkövet(...) Ha hinni lehet a legendáknak, a Hold-talizmánokat a holdistennek hódoló papok készítették sok ezer évvel korábban a világ különböző részein. Minden civilizációnak megvolt a maga talizmánja, és nagy csodákra lehetett volna számítani, ha a megfelelő időben sikerül egy helyen összehozni mindet. Ráadásul a legfrissebb régészeti kutatásai arról győzték meg Christie professzort, hogy mindez több mint legenda. Ekkor határozta el, hogy a talizmánok nyomába ered, és felfedi titkukat(...) - Az Őszi Hold ünnepén, amit két nap múlva, Csung-Hszienben tartunk. A Hold királynőjére, Csang O-ra emlékezünk. Lesznek táncoló oroszlánok, táncoló sárkányok, az utcákon szólni fog a zene és népviseletben lesznek az emberek. – Elvigyorodott. – És teletömhetjük a hasunkat holdsütivel. És, persze, tűzijáték is lesz. De csak a végén. Csun-Hszien nincs messze innen. Feltétlenül el kell jönnötök. – A világért sem hagynánk ki – válaszolta ragyogó szemmel Olly. Josh tűnődő képpel nézett Ang Lunra. – Mr. Lau azt tanácsolta, hogy tartsuk távol magunkat a helyiektől. Azt mondta, sokaknak nem tetszik, hogy itt vagyunk. Igaz ez? Ang Lun mindig mosolygós arca elborult. – Sokan nem örülnek, hogy megtalálták az elveszett várost – magyarázta. – Azt hiszik, átok ül rajta, és az a véleményük, hogy békén kellene hagyni a romokat. Attól tartanak, hogy a Magasság Ura haragra gerjed, ha folytatjuk az ásatást, és ezt úgy fogja kimutatni, hogy nem küld több esőt. – De miből gondolják, hogy a város átkozott? – kérdezte Olly. – Azt hiszik, a Magasság Ura szándékosan nem engedte eddig, hogy felszínre kerüljön – folytatta Ang Lun. – A San-Ren véleménye szerint nem véletlenül árasztotta el a víz, hanem ez volt az itteniek büntetése, amiért befogadták Csang O-t, miután ellopta Hou Jitől az örök élet kapszuláját. – Megcsóválta a fejét. – Az öregek többsége nagyon babonás(...) Egy perc múlva letett az asztalra egy darab papírt, egy ecsetet meg egy üveg fekete tintát. Josh fogta az ecsetet, belemártotta a sötét folyadékba, majd óvatosan lerajzolt vele egy fordított Y-ban folytatódó elfektetett E betűt. Az idős hölgy futó pillantást vetett a rajzra, majd Joshra és Ollyra emelte kutató tekintetét. – San-Ren – mondta, aztán Ang Lunhoz fordult, és kínaiul mondott neki még valamit. A fiú szeme elkerekedett, ahogy a nagyanyját hallgatta, majd a barátaihoz fordult, és lefordította nekik az információt. – A nagyi szerint ez a San-Ren szimbóluma – mondta, majd még hozzátette: – A hegy őrzőié. Josh szemében értetlenség villant. – Mintha azt mondtad volna, hogy évszázadokkal ezelőtt kihalt a társaság utolsó tagja is. Ang Lun megint mondott valamit a nagyanyjának, aki valami meglepőt válaszolhatott – a fiú hitetlenkedő arca, legalábbis, erre utalt. – Mit mond? – kérdezte mohó kíváncsisággal Olly. Ang Lun elmosolyodott. – Nagyon nehéz lefordítani, de a lényeg, hogy az öreg fának mélyen vannak a gyökerei. Olly értetlen pislogásba kezdett. – Tessék? – Én tudom, hogy mire gondol! – kiáltott közbe Josh. – A San-Ren nem halt ki, csak illegalitásba vonultak a tagjai. – Joshra nézett. – Azt mondtad, hogy a hegy őrzőinek tartják magukat. De miért kell őrizni egy hegyet? Ang Lun lefordította Josh kérdését a nagyanyjának. Az idős hölgy megcsóválta a fejét. – Laocseng – mondta. – Mi-mi! Mi-mi! – Ollyra mosolygott, majd halkan felnevetett. – A nagyi azt mondja, hogy az titok, amit, attól tartok, nem akar elárulni – magyarázta Ang Lun. Josh elgondolkozva nézett a nénire. – Ha tényleg a San-Ren vette el tőlem a korongot, akkor lehet rajta valami, ami elvezetheti a megtalálót a hegy titkához – tűnődött hangosan. – Mindent, amit a korongon láttál. A legkisebb részletet is! De mégis, mi lehet az? – kérdezte Olly. És ekkor, mintha eszébe jutott volna valami fontos, megragadta Josh karját. – Lehet, hogy Csang O holdsüteményével van kapcsolatban? Mi van, ha a korongon nem egy város térképét láttad, hanem egy felbecsülhetetlen értékű kincs rejtekhelyét, vagyis a hozzá vezető útvonalat? – Joshra meredt. – Meg kell próbálnod felidézni(...) Josh álma szintén nem volt zavartalan, de ő másvalamin törte a fejét. Valamin, amiről egyszerűen megfeledkezett. Az aranykorongra vésett térkép szerint két részből állt az elveszett város. Egy kisebb elővárosból, amelyet a folyópartra építettek és egy nagyobb egységből, amelyet a hegy tövében terült el. De az egészben az volt a legfontosabb, hogy a két városrészt az ominózus csatorna kötötte össze. Josh ezen törte a fejét az éjszaka sötétjében. Ha ez igaz, gondolta, akkor a vízfolyás nyomán el lehetne jutni az elveszett város nagyobb, eddig még feltáratlan részébe, amely lehet, hogy csak centiméterekkel fekszik a föld alatt. Végül ő is elaludt. Arról álmodott, hogy ő találta meg az első épületromot, amelynek segítségével megkezdődhetett Jülang Csengszün városának feltárása(...) Jülang Csengszün Lent, a távolban, épületek álltak. Nem romok! Tökéletes házak, gyöngyházfényű falak, ezüstös tornyok, elegáns, hajlított tetők. Aztán ismét megmozdultak a felhők, és eltűnt a vízió. – Jülang Csengszün – mormogta Josh. Olly szeme elkerekedett. – Az elveszett város? A fiú bólintott. – Mindvégig ott volt a kráter belsejében – mondta. – Emlékszel a vonalra, amelyeket az aranykorongra vésett várostérképen láttam? Falnak hittem, és lám – a hegyet jelölték vele! Olly a kavargó, ezüstös ködöt bámulta. – Ez hát az a titok, amelyet a San-Ren megpróbál megvédeni – mondta halk, lágy hangon. – Ezért vették el tőled az aranykorongot. Tudták, hogy az elvezet az ősi városukba. – Joshra nézett. – Valahol odalenn kell lennie Csang O Holdsüteményének is. – Igen – bólogatott Josh. – Már csak ezért is körül kell néznünk a városban, mielőtt visszamegyünk. Akkora részt kell átkutatnunk belőle, amekkorát csak lehet. Most már nem tarthatjuk sokáig titokban. És amint szólunk a papádnak meg Jonathannek, Lau is továbbküldi Ethannek az információt. – Igazad van – dünnyögte Olly. – Nem engedhetjük meg, hogy rátegye a mancsát a Holdsüteményre. Nekünk kell megtalálnunk! (...)