Janusz Meissner - Jan Marten kalóz regényes históriája

A király egy emelvényen lakmározott, az audienciateremben, jeles katolikus és hugenotta urak közt, akik eleinte sandán pislantgattak egymásra, de később a jó bor, meg az udvaroncok és a király bizalmas embereinek igyekezete megtette a magáét: felhagytak e bizalmatlan szimatolgatással - s legalább erre az egy éjszakára békét kötöttek. Mennyire más volt ez, mint Szent Bertalan éjszkája huszonöt évvel ezelőtt! De azért nem múlt el az éj súrlódás nélkül, csakhogy egészen más okból támadt az incidens, és a lármás mulatság közepette - már az éjszaka vége felé - csak néhányan vették észre a lakomázók közül. Az összetűzést Pérogord frissen kinevezett kormányzója, Blanquefort gróf idézte elő. Úgy esett a dolog, hogy monsieur de La Sauve és Trie báró társaságában Martenbe ütközött az átjáróban, mely egy oldalsó szobába vezetett, ahol a cselédség a boroskancsók hűtésével foglalatoskodott. Már félig részeg volt és nyájasan tekintgetett az egész világra, még azokra is, akiket józan állapotában lenézett. Ezért amikor megpillantotta a kalózt, aki - mint vélte - csakis a szeretőjének köszönhette a király kegyét és újsütetű nemességét, pártfogoló hangnemet ütött meg. - Azt hiszem, monsieur de Marten - mondta gúnyos mosollyal -, fölhajtanánk együtt egy-egy pohár bort, ha már itt találkozunk: mindketten új méltóságunk tiszteletére. Mi a véleménye? - Ahogy óhajtja, gróf úr - válaszolta Marten hűvösen, de nem visszautasítón. De La Sauve vállat vont, de Trie báró nyomban vette a lapot: mulatságos tréfát várt Oliviertől s kiáltva kért négy poharat. - A szép senorita egészségére! - mondta, Blanquefort-hoz fordulva. - Nescias, quod scis, si sapiens! - mondta Blanquefort, mintegy válaszképpen, de közben Marten szemébe nézett. - Mit jelent ez? - kérdezte Jan. - Nem tanultam latinul. - Ha bölcs vagy, hallgass arról, amit tudsz - fordította le felettébb készségesen Trie báró. Marten összevonta szemöldökét. nem volt benne egészen biztos, jól érti-e a célzást. Ekkor észrevette, hogy a gróf és a báró tekintete a szomszéd szobába téved, s ő is ösztönösen arrafelé nézett. Monsieur D'Armagnac, a király őfelsége első komornyikja épp súgott valamit Maria Francesca fülébe. A senorita fülig pirulva, zavartan hallgatta. Azután a királyra emelte tekintetét. Az nyilván erre várt, mert szemében mosoly villant fel, s szórakozottan válaszolt a hölgynek, aki társalgással iparkodott mulattatni őfelségét. Maria lesütötte szemét és alig észrevehetően bólintott. - Megértette? - kérdezte Olivier gróf. - Nescias quod scis... Nem mondhatta végig: a jeges bor Marten poharából az arcába loccsant.