A lombhullásról egy júliusi tölggyel

A lombhullásról egy júliusi tölggyel Láttál már jégesőben végrendelkező fát? Korpa Tamás ismer egyet. Ahogyan a Szádelői-völgy valamennyi fáját ismeri, emlékezetből és képzeletből. De nemcsak őket hallgatja ki, hanem a Szlovák-karszt elhagyott katonai bunkerét, egy jégbarlangot vagy éppen a Blatnica patakot is. Meghatározó kérdése ezúttal is az, hol gyökeredzik a nyelv. Harmadik kötetének sűrű ágrendszerében pedig csönd és levélzaj, suttogás, függő beszéd. Lassan bizonytalanná lesznek az érzékek: mi az emberi, és mi az emberen túli? Az avarra vetülő árnyékom, például? Mennyit érthetni a vízcsobogásból? Hogyan hullajtja lombját a tölgy, amikor senki nem figyeli? És ami emberi, abban feltétel nélkül megbízhatok? A kettős látásnál nem ismerek szívszorítóbb csapdát. Szívszorító csapda Korpa Tamás érzékeny és merész költészete is, amelybe érdemes belesétáni, míg egy árnyék, másodmagával, elvonul utánad. a többi odafönt levélzaj, mozgásérzékelő. az ágak barkóbája a szél nevére. a levélnyelek. mintha egymás szinonimái volnának.