Szarvascsoda

Szarvascsoda Kolozsvári András legújabb verseskötetének, a Szarvascsodának az alcíme líratörténeti felszólítás: „…avagy adjátok vissza a magyar verset a lírának!” Versen a nyelvi kifejezésnek szabályos, ritmusos, kötött formáját, illetve az e formában megjelenő költői művet szokás érteni. Eszerint Kolozsvári András magát a költői formát (ezzel a kötettel is) hagyományos érzelmi-gondolati struktúrájához, a lírához szeretné visszaterelni. Hiszen a felszólítás bizonyos mértékben nyilván önmegszólításnak is tekintendő. A líra a hagyományos meghatározás szerint a szubjektív belsőség feltárulkozása, de eredendően mindig közösségi érzelmek (általában dalos) kifejezése. Az archaikus lírában a költő mint a szubjektív belsőség alanya – az isteninek tekintett ihlet révén – kiválik ugyan a közösségből, de (az „istenekkel való” plátói „társalgás nyomán”) visszatalál közösségéhez. Az újkori költészet mindinkább eltávolodott ettől a sémától. A hangsúly a közösségről már társadalmilag is az individuumra, azaz a közösségből való kiválás mozzanatára helyeződött át, az ihlet szakrális aspektusai jobbára elsorvadtak, s a közösséghez való visszatérés is relativizálódott. A költő gyakorta már csak önmagával kommunikál. Ez az az attitűd (mellyel Arany és Petőfi még polemizál) vagy a költészetnek az a formája, melynek keretében a költők (a fokozatosan semmibe tűnő olvasó?közönség feje fölött) jobbára egymással társalognak, a legújabb kori költészetben szinte már általánossá válik. Kolozsvári András versei mintha valóban ezt a tendenciát próbálnák visszafordítani. Bíró Béla