Jenei Gyula - Isteni műhiba

Mit gondolhat hatalomról és sza?badságról, aki gyermekként még kismacskákat ásott el élve a málnabokrok tövében, a birs?alma?fák alatt? Mit gondolhat kutyákról és koldusokról, aki a kisfiúkor klausztrofób ünnepei között az űrkorszakra készült, s akinek végül csak klimaxos nyári álmok jutottak? És akinek az a hagyománya, hogy nincs hagyománya, az tényleg a világ összes országában meghalhat? De milyen lett a szaguk végül azoknak a birsalmáknak? Jenei Gyula legújabb verseiben kun?hegyesi fehér négerként úgy cso?dálkozik rá az amerikai metro?poliszra, illetve egykor otthont adó magyar városokra és Kár?pát-medencei történelmünk megúszott éveire, hogy közben pillanatra sem téveszti szem elől önnön gyarlóságát, vala?mint egy hajdani műhiba egyre égetőbb végzetességét. (Molnár H. Magor)