Sumonyi Zoltán - Az ?igazi Menlo park

A hatvanas évek elején, fiatal egyetemista koromban, amikor a francia újregény divathulláma tetőzözött a budapesti bölcsészkar irodalmi szemináriumaiban, egy vita hevében azzal torkoltam le ájultan modern csoporttársaimat, hogy a század nagy regénye mégiscsak efféle mondattal fog kezdődni: N. kormányzósági székhely vendégfogadójának kapuján elég csinos, ruganyozott, kisebbfajta cséza gördült be, amilyenen agglegények szoktak utazni: nyugalmazott alezredesek, törzskapitányok, körülbelül százfőnyi jobbágysággal rendelkező földbirtokosok, szóval csupa olyan ember, akinek vagyoni helyzete közepesnek mondható. Azután következik majd a történet, elejétől végig. Ha regényt írnék, talán most is ehhez tartanám magamat. De nem regényíró vagyok, s ez nem is regény, csupán egy közönséges útinapló. 1984 nyarán harminchárom napot tölthettem az Amerikai Egyesült Államokban, s ezalatt végigrohantam tizenegy városon a keleti parttól a nyugati partig. Közben, csak azért, hogy ebben a száguldásban el ne felejtsem, mely városokban töltöttem némi időt, lejegyeztem néhány emlékeztető mondatot. Azokat egészítettem ki itthon, emlékezetemre is hagyatkozva, másfél-két év távolából. Pillanatfelvételek tehát emberekről, városokról; jellemábrázolásra, okok s okozatok összefüggésének kiderítésére nem is vállalkozhattam. De még a pillanatfelvétel is pontatlan meghatározás: a fényképezőgép objektíve objektív! - Mit mondhatok tehát? 1984. június 17-től július 20-ig én ilyennek láttam azokat az emberekt, akikkel szerencsém volt találkozni...