Himberger István - Magyar Dolmányok – atillák készítése

A magyar dolmány és az atilla elnevezés rövid története A dolmány és az atilla készítése mai szabó-szakmai elvek szerint A dolmány készítése egyben öltözködéstörténeti, szakmatörténeti, ipartörténeti kérdés. Ebben a könyvben öltözködéstörténetünknek egy kis szeletét kívánom röviden és érthetően bemutatni. Az említett ruhák elkészítésének részletes bemutatásával, részmunkafolyamatok fotózásával és ezen folyamatok szakszöveggel való alátámasztásával bemutatom a dolmány illetve atilla mai technológia szerint elkészült szabásmintáit 44-es mérettől 58-as méretig (testmagasság: 176 cm, mellbőség: 88-116 cm). Ezek a szabásminták a könyv hátsó borítójának fülén lévő QR kóddal letőlthetők, és M=1:1-ben lemásolhatók. A magyar férfi öltözködés polgári és katonai emblematikus változata a dolmány melynek újabbkori elnevezése atilla. Ez a ruhadarab történelmünk során több változáson ment keresztül; szabástechnológiai, varrástechnológiai és díszítéstechnológiai szempontból egyaránt. A korabeli dolmány egészen másképp nézett ki mint ahogy azt ma ismerni véljük, az említett szabás-és varrástechnológiai szempontból. A rendelkezésünkre álló kevés dokumentáció szerint ez a ruhadarab a kun betelepülés és a kun-magyar együttélés, majd oszmán-török illetve, az ázsiai népek ruházatára jellemzően hosszú kaftán formájában került hozzánk. Ez a kaftán rendkívül egyszerű szabású volt, természetesen nem volt még derékban megszabva (derékba vágva) hanem a korabeli fonás és szövéstechnológiához alkalmazkodva (50-60 cm-es széles szövőszék alapján) egyszerű mértani formát tett lehetővé, amely esetében a testre formálást legtöbbször övvel oldották meg. Az ujja szabásnál és bevarrásnál nem volt ismeretes a mai ívelt ujja forma (kugli), egyenes szabásvonalak voltak, mint az ókori ruháknál például a tunikánál, ahol szintén csak mértani formákat használtak. Pazarlásnak számított volna a ruha alkatrészeket ívelten megszabni. A ruha kiszabott alkatrészei az eleje és a hátarész is az említett mértani formákat követték, szükség esetén ék vagy téglalap alakú bővítésekkel kiegészítve. Ezeknek a kaftánoknak jellemző vonalát a ruha átmenetét képező „csákót” is az említett toldások tették lehetővé. A csákó szerepe lépés-és nadrágtakarás volt. Ez a kaftán fokozatosan lerövidült. A kaftán szárnyait (derék alatti rész) először a mindennapos viseletként használt övbe visszakötötték, majd maga a kaftán is lerövidült, mert akadályozta viselőjét a mozgásban, lovaglásban, hadakozásban. A török szpáhi lovasok mintájára, hatására terjedt el nálunk a rövidebb kaftán, ezentúl dolmány, a?????nnak polgári és katonai változata. …