HAZÁM

Noran Libro Kiadó, 2015 A Hazám című esszégyűjtemény 14 magyar értelmiségi – köztük író, orvos, szociológus, filozófus – vallomását tartalmazza arról a hazáról, amelyet többségi vagy kisebbségi alkotóként, gondolkodóként nap, mint nap megélnek. Fájdalmas, önmagukat olykor a pátosz hangjától sem kímélve írnak a bennük lakó egyetlen, mások arról a sok hazáról, amelyet magukkal hurcolnak mindenütt a világban, ahol alkotó emberként, vagy civilként megfordulnak. Töprengések és vívódások. Hol van a haza annak, aki Romániában él, de Magyarországra is gondol, amikor félnie, féltenie kell. Hol van a haza a többszörös disszidensnek? Hol annak, akit a haza egyszer eldobott, és, amikor tehette, akkor sem fogadta vissza? A haza-e az, aki elenged, és nem fogad? S akinek több hazája volt – hiszen magyarok vagyunk Közép-Kelet-Európában –, annak melyik az igazi. A kötet adatai: Formátum: 175 x 225 mm Megjelenés éve: 2015 Terjedelem: 120 oldal „A Lehel kürtje kapcsán olvastam, hogy a jászok büszke népe régebben él hazánkban, mint mi, magyarok. De mi az, hogy mi, magyarok? Szemben a jászokkal, kunokkal és palócokkal? Vagy Petőfivel, amikor még Alexander volt?” (Bitó László) „A határon túli magyarok hálás rokonszenve értette meg velem, hogy mi a különbség a hazám és népem/nemzetem között. Ha már a történelem kegyetlen eseményei miatt különböző is a hazánk, a magyarságunk összeköt minket.” (Dr. Czeizel Endre) „A kérdés csak az, hogy a haza új ruhája új testet takar-e, vagy a test a régi, csak a ruha lett új? A 21-ik századba lépett magyarok megváltoztak-e a 20-ik században élt szüleikhez és nagyszüleikhez képest?” (Csepeli György) „Ha van hazám, akkor az az összegyűrt térkép, a kettétépett fénykép, az elégetett napló. Ha van hazám, akkor az a megsemmisített múlt, a felégetett föld.” (Dragomán György) „Az otthon azért otthon, mert onnan nem kergetnek ki. Úgy mondhatnám, ha kikergetnek, akkor már nem otthon. A haza viszont eldöntheti, hogy ki tartozik hozzá és ki nem, bár a kikergetett is vallhatja, hogy mindennek ellenére, ez az ő hazája.” (Heller Ágnes) „Hazamenni egzisztenciálisan nincs mire, de időnként, amikor a feleségem vagy én erősebben megéljük az idegenségünket a norvég környezetben, fel-felmerül a visszaköltözés kérdése közöttünk. Ilyenkor felelevenítjük azokat az emlékeinket, amikor a saját hazánkban éreztük idegennek magunkat, meg belenézünk az otthoni hírekbe, amelyek sose kecsegtetnek semmi jóval, és visszabillenünk a megelégedésbe.” (Kun Árpád) „Nem tudok írni arról, hogy milyen az én hazám. Az csak van. Az a feladata, hogy van. Egyszerűen csak egy természetes állapot, adott, mint a gravitáció.” (Lángh Júlia) „…az az állam, amelyben nemzetem többsége él, nem lehet a hazám, és nem azért, mert én máshol születtem, egy múltbéli Magyarországon, hanem azért, mert máshol élek ma is. Jogot talán adna nekem – tényleg adna-e még? –, de ugyanakkor elveszíteném a szülőföldemet, és ezt nem akarom.” (Markó Béla) ’„Én úgy látom, hogy nem az embereknek kellene elmenni ebből a Hazából, hanem az olyan szarkeverőknek, mint ön, vagy mint önök, mert, ahogy a közvélemény mondja önök csak egy kinyomatlan kelés a dolgozó magyar emberek testén, vagy olyanok, mint a pióca, másnak a vérét szívják maguk dologtalan semmittevők!!!”’ (Máté Gábor) „Ha tehettem volna, és ha tehetném (…) nem élnék csak itt, túl tágas és izgalmas hely a világ ahhoz, hogy csupán egyetlen helyen legyünk otthon benne, ha ugyan mi vagyunk otthon valahol, s nem az otthon van bennünk, amit kicsomagolunk hol itt, hol ott, többé vagy kevésbé. Úgy is mondhatnám: legnagyobb bőröndöm Magyarország, dugig a nyelvvel, ami anyagom nekem. ’Fogadj szívedbe, édes bőröndöm!’” (Parti Nagy Lajos) „Az élhető ország megteremtéséhez alapvető a demokratikus jogok megőrzése, a gyűlölködés megszüntetése, egymás megbecsülése. Tisztelnünk kell a más véleményen lévőket, és semmiképpen nem szabad őket hazafiatlansággal vádolnunk.” (Solymosi Frigyes) „Én 1975-ben „útilapuval” hagytam el Magyarországot. Annak az évnek a májusában a Belügyminisztérium egy olyan úti-okmányt adott nekem és családom tagjainak, ami szerint ez érvényes a világ valamennyi országára, kivéve Magyarországot. A „hazá”-val való szakításnak ennél drámaibb fordulatát nehéz elképzelni.” (Szelényi Iván) „Torontóban magyar kivándorlókkal találkoztam. A szemnek az a különös csillogása, amely számomra 35 esztendeje oly annyira megszokott más kanadai betelepülők arcát fürkészve, akiknek pillantásából ragyog, hogy az élet, bármely cudar volt is velük eleddig, új esélyt kínált nekik, a magyarok szeméből hiányzik. Nem vidámak. Nem is szomorúak. Egykedvűek. Ez talán a legrosszabb.” (Varnus Xavér) „Éltem egy hazában, amelynek Jugoszlávia volt a neve és élek egy nyelvben, amelynek Magyarország a hazája.” (Végel László)