EREDETI MÁSOLAT

Balló Ede és XIX. századi magyar kortársainak művészi másolatai a reneszánsz és barokk festészet remekművei után Szerzők: Révész Emese, Gosztola Annamária, Forrai Kornélia et al. Szerkesztette: Révész Emese Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2004 A másolat napjainkig olyan bélyeg egy műalkotáson, amely kirekeszti azt az eredeti művek ragyogó fénykörén, raktárak félhomályos zugaiba száműzve a kétes státusú kópiát. Mivel éppúgy nélkülözi az eredetiség tiszteletet parancsoló auráját, mint a hamisítvány borzongató izgalmát, létezése zavaró, mitöbb, nyugtalanító. Az önéletrajzok és visszaemlékezések mélyen hallgatnak róla, s a művészmonográfiák szerzői is többnyire szégyenlősen siklanak el fölötte. Éppen ezért érdemel különös figyelmet egy olyan életmű, amely másolatokban teljesedett ki, hiszen az utókor elismerését Balló Ede nem saját munkáival, hanem művészi másolataival szerezte meg. Reneszánsz és barokk klasszikus nagymesterek remekművei után készült kópiát 1899-től haláláig több alkalommal is bemutatta a nagyközönségnek. Tárlatainak a korszak elismert galériái és múzeumai adtak helyet: 1899-ben a Magyar Tudományos Akadémia épületében az Országos Képtár, 1908-ban a Nemzeti Szalon, 1924-ben az Ernst Múzeum, 1928-tól több alkalommal a Szépművészeti Múzeum, 1932-ben a Műcsarnok. E nagy ívű sorozat betetőzéseként két esztendővel halála előtt, 1934-ben a magyar államnak ajándékozott mintegy száz művéből a Szépművészeti Múzeumban megnyílt másolatainak önálló és állandó kiállítása. Kópiái ennek köszönhetően a múzeumi értékű műtárgy rangjára emelkedtek. Balló újrafelfedezése egybeesett a téma iránt megélénkült nemzetközi érdeklődéssel. Az eredeti–másolat kérdésköre a háború után a neoavantgárd expanzív törekvéseivel párhuzamosan került a tudományos kutatás látókörébe. A modern fogyasztói társadalom képi tömegtermelésére reflektáló pop art irányzatok hátterében a hatvanas-hetvenes években sorra nyíltak a témát elemző kiállítások. A posztmodern fokozott történeti érzékenysége új lökést adott e folyamatnak, aminek köszönhetően a tárgykör napjaink egyik legtermékenyebb és legizgalmasabb kutatási területévé vált. E vizsgálódásoknak köszönhetően ma már nyilvánvaló, hogy a másolás közel sem a képzőművészetek periférikus jelensége, hanem olyan széles körű tevékenység, amely minden korban a művészi praxis szerves része volt. Tágabb értelemben – amint arra Georg Kubler immár klasszikussá vált tanulmányában rámutatott – a másolás, az ismétlés mindennapjainkban összehasonlíthatatlanul sűrűbben előforduló kulturális gyakorlat, mint az újítás. A múlt átlátható „mintázatát” éppen az állandóságot biztosító konvenció teremti meg. Hogy a másolás nem feltétlenül az invenció hiányának jele, azt a másolatokat, variánsokat, átiratokat készítő művészek impozáns névsora is bizonyítja, köztük olyan újító, stílusteremtő klasszikusokkal, mint Tiziano, Rubens, Tintoretto, Poussin, Greco, Delacroix, Géricault avagy a modernizmus úttörőinek köréből Manet, Degas, Cézanne, Matisse és Picasso. Balló másolatait nem kizárólag önértékük teszi különösen fontossá a mai művészettörténeti kutatás számára, hanem az a tény, hogy esetükben kivételesen gazdag tárgyi és írásos forrásanyag áll az utókor rendelkezésére. Annak ellenére, hogy a források gyakorta utalnak 19. századi alkotóink másolataira, ezek többsége megsemmisült, szétszóródott vagy azonosításuk mára már lehetetlenné vált. Balló gondos végrendeletének és nagylelkű adományának köszönhetően azonban másolatainak páratlanul teljes kollekciója maradt ránk. Datálásuk, születési körülményeik és utóéletük vizsgálatát az alkotó feljegyzései segítik. Balló saját másolatait kísérő kommentárjai, illetve Ybl Ervin által közölt naplója és levelei segítségével, utólag nagy pontossággal rekonstruálhatóak a szerző eredeti intenciói is. A művek egykorú nyilvános bemutatóinak köszönhető élénk sajtóvisszhang nyomán nyomon követhető a kópiák befogadástörténete is. E források révén világosabb képet alkothatunk arról, hogy az 1880 és 1930 közötti fél évszázadban milyen szerepet töltött be a másolás a művészi gyakorlatban, milyen funkciókat töltöttek be a kópiák a későbbiekben, s hogyan vélekedett e művekről a közönség és a műkritika. Az érvek és ellenérvek, magasztaló dicséretek, ingerült vádaskodások és szarkasztikus bírálatok szövevénye olyan esettanulmány, amely alapvető adalékot nyújt a másolat koronként változó történeti megítéléséhez. (Részlet Révész Emese A művészi másolat helye és szerepe a századforduló magyar művészetében. Balló Ede kópiái című tanulmányából) A kötet adatai: Kötés: puhatáblás Megjelenés éve: 2004 Terjedelem: 151 oldal Tartalomjegyzék: TARTALOM Révész Emese: A művészi másolat helye és szerepe a századforduló magyar művészetében 11 Gosztola Annamária: Balló Ede másolatai a Szépművészeti Múzeumban 59 Forrai Kornélia: Balló Ede festéstechnikája 73 Hessky Orsolya: Akvarellmásolatok a XIX. századból 81 Függelék 93 Gosztola Annamária - Papp Katalin - Révész Emese: Balló Ede (1859-1936).Életrajzi kronológia 95 Papp Katalin - Révész Emese: Válogatás Balló Ede írásaiból 98 Válogatás Balló Ede nyomtatásban megjelent írásaiból 106 Balló Ede írásai 111 Adattár 113 Gosztola Annamária - Papp Katalin - Révész Emese: Balló Ede művészi másolatainak katalógusa 113 Révész Emese: Balló Ede művészi másolatkiállításai 133 Révész Emese: Az I. számú Mesteriskola másolatgyűjteményének rekonstrukciója 137 A kiállított művek jegyzéke 138 Rövidítésjegyzék 146 Névmutató