Cserna-Szabó András, Darida Benedek - Jaj a legyőzötteknek, avagy süssünk-főzzünk másnaposan

Az iskolában megtanuljuk, hogy a versek, eposzok és regények hősiességről, szerelemről és halálról szólnak. Megszámoljuk a szótagokat, elemezzük a cselekményt, dicsérjük az alkotó míves nyelvezetét. De soha egyetlen tankönyv sem említi, hogy az egész világirodalom, tokkal,vonóval, felfogható egyetlen gigantikus lakomaként is, ahol tengernyi alkoholt fogyasztanak el a résztvevők. Hiszen hogyan indul az európai filozófia? Szókratész és haverjai egy rettentő buli után, pocsolyamásnaposan a szerelemről elmélkednek - közben persze újra berúgnak. A szerzőpáros könyve pedig visszavonhatatlanul bebizonyítja: ez a buli azóta is tart, csak a szereplők és a piák cserélődnek. A borral, a mámorral, az eksztázissal már sokan foglalkoztak, de a legkomolyabb gondolkodók is restek voltak ahhoz, hogy mulatozás közben benézzenek az asztal alá, ahol bizony mocskot, üzekedő párokat és görnyedve okádó iszákosokat találunk. Szerzőnk magukat sem kímélve hatoltak be a felfedezetlen területre, és megírták a másnaposság regényes kézikönyvét, egyúttal megalkották a katzenjammerológia tudományát is. 33 írásban ismertetik a legnagyobb piás művészeket és halhatatlan alkotásaikat, amitől az a szörnyű gyanú ébred bennünk, hogy a remekművek döntő többségét semmirekellő szeszkazánok alkották, macskajajosan fetrengve. Teszik mindezt alapos tárgyi tudással, lelkesedéssel és - a remekművekhez hasonlóan - megfelelő szótagszámmal, remek cselekménnyel, míves nyelvezettel. Miközben végigdülöngélünk a világ- és a hazai művészet vigalmi negyedén, 52 receptet is kapunk ajándékba, hogy minden héten hatékonyan vehessük fel a küzdelmet a katzenjammer ellen. Ám ha az előző napi alkoholmennyiség miatt gyomrunk még a legütősebb ellenszertől sem nyugodna meg - nyugodtan használhatjuk a könyvhöz mellékelt egészségügyi tasakot, vagyis a magyar tacsizacsit. 1974. március 9-én születtem Szentesen, napra pontosan 40 évvel Jurij Gagarin világra jötte után. Édesanyám szerint gyerekkoromban hős, szovjet katona szerettem volna lenni, pedig sose altattak vodkás kenyérrel. Nem tudom, az életemet hol rontottam én el, de factum a factum: gyáva, magyar, katonai szolgálatra alkalmatlan felnőtté cseperedtem. Középiskolai tanulmányaimat a Szamárdelelő Csárdában végeztem a 2 + 1 lagzizenekar zenei aláfestése közepette, majd szüleim budapesti egyetemi tanulmányokra adták fejem - így a következő öt évben délelőttönként gyakran snóblizhattam kukásokkal a Móricz Zsigmond körtéri Egri Tanszék pincehelyiségében. Ebben a borozóban jutott tudomásomra az is, hogy az írók sokáig alhatnak - s én abban a szent minutumban ezt a rögös pályát választottam. Cserna-Szabó András 1970. október 4-én születtem Szentesen, napra pontosan 400 évvel Pázmány Péter világra jötte után. Első otthonom a Baross utcában volt, nagyjából félúton az Aranykalász (Toklász) nevű műintézmény, illetve a szentesi resti között; utóbbi vendéglátóipari egységben a családi legendárium szerint puszta tejfoggal haraptam szilánkká a bordázott falú vizespoharakat a vasárnapi ebédek alkalmával. Életem eddigi legkeményebb másnapossága katonakoromban, Sedlec-Podborzanyban taglózott le - azon a reggelen arra ébredtem, hogy három T-55-ös harckocsi lángol fekvőhelyemtől mintegy húszméternyi távolságra (a Varsói Szerződés utolsó közös hadgyakorlatán vettem éppen részt). Azóta nem iszom bárszentmihályfalvai bort, és az incidenst követően a VSZ is villámgyorsan megszűnt. Darida Benedek