Leslie L. Lawrence - A keselyűk gyászzenéje

„Manek dühösen rácsapott a bástya peremére, és előhúzta tőrét. – Ormazdra! Meg kell ölnöm a sakált! Aztán elkapta rólam tekintetét, és az udvar felé hallgatózott. Egészen addig, amíg futó lábak dobogása nem jelezte, hogy valaki közeledik. Hangos fújtatást hallottam, majd Manek egyszerűen elrepült a közelemből. A szikh tőr a bástya oldalának vágódott, s alighanem le is hullt a mélybe. – Hiába beszélek neked, te patkány?! – A szemét… azt akarom… Látni akarom, amikor kivájják a szemét! – Majd én kivájom a tiédet… Úgyis sok van már a rovásodon, Manek! Ha nem takarodsz azonnal a kapukhoz, bejelentem a templomban, és holnap már fel sem jöhetsz a keselyűk tornyára! – Bocsáss meg Rao, de… – Takarodj a kapukhoz! – Manek lihegett, odaugrott hozzám, és az arcomba sziszegte. – Azt ne hidd, hogy vége, sakál! Ha nem is látom, mikor kitépik a szemed…”