Bérczes László - Törőcsik Mari

Beszélgetés - Kovács nagyapa mozijáról és a Nagykert rózsafáiról, a pélyi templom oltáráról és a velemi diófáról, a cannes-i életműdíjról és a szomszéd Margitkáról, az angolkisasszonyokról és a főiskolai felvételiről, mesterekről és pályatársakról. Majorelvtárs és Zsótér Sándor, Grigorij Konszkij és Anatolij Vasziljev, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila itt ugyanolyan súllyal esik latba. Beszélgetés - Törőcsik Mari szüleiről, testvéreiről, gyermekeiről, szerelmeiről, férjeiről és az örök társról, Maár Gyuláról, akivel egyszer majd a Fekete-tengerben fognak találkozni... Beszélgetnek, sört pattintanak, és örülnek, hogy süt a nap. Törőcsik Mari fesztelenül mesél, és mindketten tudják, mi is tudjuk, hogy az emlékezet néha botlik, szalajt. Nem is az itt a lényeg, hogy napra pontosan mi történt ennek a rendkívüli művésznek az életében, hanem - ahogy Bérczes László mondja - azt keressük, ki az az ember, akit Törőcsik Marinak hívnak. Hogyan él, hogyan közlekedik az emberek között, hogyan gondolkodik. Hogyan tekint a világra. Sőt, bármilyen önző szándék, arra hívom az olvasót, hogy Mari tekintetével nézzen a világra, amikor ezzel a könyvvel találkozik. Azért akarom ezt, mert szerintem jó dolog így nézni a világra. Az az egyszerű mondat jut eszembe, amit Zsótér mondott a Brand kapcsán. Megmutatni egy embert. Ezt akarom. Egy embert, akit érdemes megmutatni. Tudni kell szeretni. (Törőcsik Mari)