Rejtő Jenő - Menni vagy meghalni

Horn a Vörös Liliomot nézte, olyan döbbenten, hogy nem tudott szólni. – Mit bámulsz?! – rivallt rá a nő. – Hallottad? Tudod azt a titkot, amiért ez az egész ország fegyverben áll. Megfogtad a szerencsét úgy, ahogy százezer ember közül egynek, ha sikerül az életben: Eredj, használd ki. Ne mondj semmit, ne ígérj semmit. Ha úgy érzed, hogy vissza akarsz menni a hazádba, mint gazdag ember, nem köt hozzám semmi. Eredj nyugodtan, és felejts el. Hála ne kössön hozzám. – Akár szerencsésen, akár szerencsétlenül, mindenképpen visszatérek hozzád, Lys, mert szeretlek... De valamiről megfeledkeztél. Nekem van öt barátom, akikkel jóban-rosszban szövetséget kötöttünk. És ha megoszthattuk a légionistaélet nyomorúságát, akkor meg kell osztanom velük a pénzt és a dicsőséget is. – Őrült vagy! – sziszegte a nő. – Mi közöd ezekhez a gazemberekhez. Akármelyik közülük szó nélkül zsebre vágná az egész szerencsét, és fütyülne rád. – Ezt nem hiszem, Lys. De a titok a tied. Ha nem akarod, hogy beavassam a barátaimat, hallgatni fogok, és elfelejtem, amit ez az arab sátán mesélt. A Vörös Liliom hosszan nézett Horn arcába. Azután bólintott. – Igen... Ő is ezt mondta volna... Éppen ilyen bolond, becsületes gyerek volt. Juste, comhoe tu es... Menj és mondd el nekik. A többieket nem ismerem, Rastignac és Thillmann ravasz, vakmerő emberek, ne félj, ők majd tudják, hogy kell ezt a legjobban csinálni. De egy kikötésem van: én vagyok a hetedik. Neked egyedül odaajándékoztam volna az egészet. De most már nem tudom, hogy mi lesz veled... és az övéké ne legyen egy rész... Ne beszélj! Nem ismered Afrikát, nem ismered a légionistát, ma az életét is feláldozza a barátjáért, és holnap, ha ideges vagy megbolondul, leüt egy csajka főzelékért. Tudni akarok mindent! Érted? Heten vagyunk a titokhoz. Csókolj meg!... A próféta óvjon...