Tihanyi István - István és Orseolo Péter

Nagy vállalkozásunk folytatódik. Sorozatunk második kötete továbbviszi történelmünk eseményeit, sőt, idehozza olvasóink szeme elé. A fejedelmek kora után beköszönt a királyok korszaka. Ahogyan számos más európai országban uralkodtak már akkor a keresztény királyok, nálunk is trónra került István, akiből később szent lett. De mert nem voltak elődei, mindent neki kellett megvalósítani. Legfőképpen élete legnagyobb feladatát: hogy az országot kereszténnyé teszi. Nem volt könnyű dolga. A fiatalember, aki előbb csak az erdők sűrűjében, vadakat ejtve vitézkedett, és gyorsan legyőznie, mielőtt a lázadás kiterjed az egész magyarok-lakta földre. Vajk volt, hamar István lett, és még inkább Stephanus, azaz a latint is használó uralkodó, aki nyugatról nősült, idegeneket fogadott be, majd rendkívül hosszú ideig - négy évtizeden át - vezette ezt az országot. Betegségek gyötörték, és kétségek. Törvényeket hozott, amelyeket ma szigorúnak látunk, de akkor teljesen helyénvalóak voltak. Kegyetlennek mondjuk, ám akkor mindenki számolt ezzel, aki bűnt követett el. István szembeszállt saját népének nagyobb, még pogány hittel élő részével is. Rosszul választott utódot, mert megtörte a sok sorscsapás és betegség. A rossz utód nem jó király és rossz ember volt egyben. Az idegen származású, csak félig Árpád véréből való fiatal király nem volt méltó István bizalmára. Pusztulást hozott, majdnem rabságot: idegen hadseregek taposták az ország földjét, és elvetette a jövendő polgárháborúk magvát. Nem csoda hát, hogy ez a második királyunk oly szomorú véget ért.