Timár György - Nem én írtam!

Csakugyan nem én írtam? A dolog meglehetősen bonyolult. Hogy is mondta felmenőiről József Attila? »Verset írunk - ők fogják ceruzámat s én érzem őket és emlékezem.« Valahogy így vagyok kipécézett »áldozataimmal« én is paródiát írunk - ők fogják ceruzámat, s nekem csak annyi a dolgom, hogy érezzem őket és emlékezzem. De azt aztán alaposan. Illetve, hogy egyszerre érezzem-lássam őket belülről meg kívülről. Vagyis: hogy kiforgassam őket, mint egy kívül dekoratív, belül itt-ott bélése-szakadt kesztyűt. Purifikátori gúnnyal és apostoli szeretettel. S tudván tudva, hogy a parodista élete kizsigerelt szerzőinek életétől függ. Hiszen - valljuk meg - a legtalálóbb görbetükör is hiábavaló, s feledésbe is merül, ha a tükrözött irodalom egésze érdektelen. Számos jeles írónk bánatomra mégis hiányzik e gyűjteményből. A tollam eddig valahogy nem akaródzott reájuk állni. Erőltetni meg nem szabad az ilyesmit, abból nem sülhet ki jó. Talán. Majd. Egyszer. Ami e kis írások műfaját illeti: engedtessék meg őket irodalmi karinthkatúráknak titulálnom. A hódolat jeléül az iránt, akit mesteremnek és örökhagyómnak tisztelek. Kritikusaimnak annyit, hogy nem kell fukarkodniuk a felsőfokú jelzőkkel, utóvégre minden itt olvasható paródia egy-egy kis remekmű. Ha ellenben korholni óhajtanának, eleve rossz helyen kereskednek, hiszen ezt a könyvet, mint tudjuk, nem én írtam... (A szerző)