Gombai István - Élni az angyalok alatt

A bölcsek és beavatottak közül sokan, nem metafizikai gondolkodás útján jutottak a létezés, titokzatos rejtelmeihez, a vallás és erkölcs sistergő tüzéhez: maga az isteni szólította meg az embert, s nem szállást keresett benne, hanem, eggyé olvadt vele. Emberek százai, ezrei, ugyanazokkal a szokatlan módszerekkel közelítettek, nem anyagi természetű jelenségekhez, mint Mózes Adonáj igézetében: a hierogrammaták természetfölötti erejébe vetett hit, és a varázslás, szinte egyenrangú volt az isteni hatalommal. Úgy képzelem ezt el, hogy a mindinkább öntudatossá vált élőlény, magával hozta a néplélekben rejlő érzelmek, gondolatok, forma- és kifejezésvilágát, az elmúlt nemzedékek életének olykor bámulatra méltó, rendkívüli eseményeit, melyeket az evolúciós láncolat időtlen cselekmény folyamában, lassan elfelejtett. De a jól megtanult igazságot nem lehet eléggé elfelejteni, vagy mással felcserélni, mert a nép lelke sohasem cserélhető. Módja van rá, hogy később, az ős-emlékezet, az anamnézis képességével, felfrissítse a tudatban mindazt, ami ab ovo, az idők eleje óta, hordozójával történt. S bár a prófétai szellem nyugodt lehetett a felől, hogy előzetes tájékozódásai, információi előbb-utóbb hasznosnak bizonyulnak majd, el kellett ismernie, hogy az Örökkévaló mégiscsak többre hivatott nála. Felismerte, és hasznossá tette - önmaga és a világ számára - az ősfényben talált empíriákat, hisz tudatállapota megfelelt, a szupernaturális hozzáférhetőség szigorú követelményeinek. Fontos megjegyezni, hogy az ősi mítosz-kreátor, aki saját árnyékát vetíti mentális ködre, miközben az ég, feje fölött válik álombirodalom boltozatává, nem volt ostobán félrevezetett, aki fenntartás nélkül engedelmeskedik, mindenféle értelmetlen káprázatnak.