Szitnyai Zoltán - Viktória

A sztalingyertyák sorra kialudtak és mind halkabb lett a távozó kötelékek moraja. Az áramszolgáltatás még nem működött s a karos gyertyatartó még lángnyelve idomtalan árnyakat vetített a falra. - Várj! Az asszony megállt. Aranyszőke haján fények bukdácsoltak, szeme villámlott, ajka vonaglott s a testére simuló selyempongyolában mezítelennek látszott nyúlánk alakja. - Dél óta egy szavadseincs hozzám. - Azt is mondtam, hogy kisütött a nap - gúnyolódott az asszony -, de elfeledtem hozzátenni, hogy nem derített fényt valamire. - Mi az a valami? - Ne tégy úgy, mintha nem tudnád. - Gabikám, holnap talán minket intéz el egy bomba. - Mit akarsz ezzel mondani? - Holnap reggel elutazom és talán soha sem volt oly érvényes a mondás, hogy partir c'est toujour un peu mourir. (részlet)