Kozma Andor - Honfoglalás - Történelmi rege

ÁLMOS Álmos, vezére Megyeri törzsnek, Kit népe dicsér látónak, bölcsnek, Etelköz síkján szekértáborban Virraszt vezéri fehér sátorban. Vándorló népnek vándor vezére Ősz fejét hajtja gondban kezére ; Palota-sátrán nagy éji csend ül, Hímes szőnyegfal széltől se' lendűl Rézművön ámbrás gyántafa ég benn, Fényiben Álmos álmodik ébren. Csak henye alvók álmai csalnak, A látókéi igaz sugalmak; Méhiben őt már boldog Emének Mint igaz álmut az Ég jelölé meg ; Áldott anyjára akkoron szállá Ama sejtelmes igéret álma, Hogy, ki Ügektől s Emétől sarjad Dicsőbb jövőt nyit bolygó magyarnak. Nevét is ő ez álomtól vette, Látások gyűlnek most is felette. Még faja sorsán sűrű sötétség, Csoda hogy bírja a szenvedést még: Kósza bolygását széttördelt népnek, Párduczi fajnak, kit ebek tépnek. Körülcsaholva veszett falkáktul, Míg elől harczol, rátörnek hátul; Harapják balról s míg odafordul S jaj ott az ebnek! - lemarják jobbrul. Meddig lesz ősi Turul-utód nép, Űzött, vadított földönfutó még ? . . . (részlet)