Domokos Mátyás szerk. - Csillag a máglyán

Akárhogyan is faggatom magam: az írás indítékairól a teljesség igényével szólni lehetetlen. A legnyilvánvalóbb - s minden tollat ragadó embernél törvényszerűnek mondható - indíték: a mesterek, a klasszikusok nyelvoldó hatása. A klasszikus elbeszélők közül bizonyos Sütő Mihály nevezetű írástudatlan uradalmi cseléd bolygatta meg leginkább a képzeletemet. Bevallom: nálánál szerényebb képességű elbeszélő lévén, máig is bele-belenyúlok a tarisznyájába. Sütő Mihály - kit nagyapónak s kedveskedve bapónak szólítottunk - Mikszáthnak és Creangának volt versenytársa; két nyelven - magyarul és románul - mesélte téli estéken a regényeit és novelláit. „Mit olvasol, úrfi? - kérdezte tőlem. - „És miért fogyasztod a petróleumot? Mikszáthot olvasom - mondtam és azért fogyasztom a petróleumot, hogy s megpróbáltam elmagyarázni homályos elgondolásomat az irodalom élettágító szerepéről. Arról, hogy a teljes emberi lét átélésére az egyén képtelen; a teljes lét csak a közösség számára adatott meg, amiként a zenekari muzsika is több hangszeren s több művészkéz révén szólal meg. S mivel nem bírok belenyugodni abba, hogy csupán a magam kottalapját olvassam, el szeretném olvasni a másét is; férficsemete lévén, Tolsztoj segítsége nélkül sohasem tudom meg, mi kergethette Kareninát a vonat kerekei alá; mezőségi paraszt lévén, sohasem fogok Trisztánnal hajóra szállni, s mivel itt élek az édesanyám szárnya alatt, Oidipusz gyötrelme sem fog reám szakadni. Apó elfújta a lámpát, és visszaráncigált a maga világába: „hallgasd meg, ami velem történt, azt is könyvekbe lehetne zárni. Történetei kidolgozott írásművek voltak; irodalmi betegségek nyoma nem látszott rajtuk, mivel nem a költői kiagyaltsághoz ragasztott valóságelemeket, hanem a valóságot emelte költői magasságokba. Ő nyújtotta át nekem talán vigasztalásként, amiért a lámpát elfújta...