N. P. Madsen - Anita

Fent a Monte Pincion olyan élet volt, mint egy ragyogó ünnepnapon. Hosszú, ragyogó kocsisor látogatta meg e szelid, felhőtlen májusi napon a „kerthalom korzóját. Most ismét alágördültek, a legtöbb a Piazza della Trinitán át a Via Sistina felé. Az esti nap elküldte szelid, meleg sugarait az örök városra. A sok kupola vakító bíboröltönybe öltözött; oszlopokon, sima falakon ragyogtak a szikrázó sugarak. Már árnyék lopódzott a nyilt terekre és szűk utcákra s félhomályba borította az embereket és szobrokat. Fölkúszott á homály a fenyőkre és cyprusokra s csak a koronák tetején nevetett még fáradt fénnyel a nappal világossága. Csak egy szempillantás kell, hogy a délvidék sötét éjjele boruljon e híres parkra is, mely most még lódobogástól, kocsizörejtől, szép római nők élénk társalgásától, tréfáitól és kacagásától visszhangzik. Lent a fák között ült egy fiatal dán orvos, Krag dr. s barátjára, Birke festőre várt. Előre hajolva alakokat rajzolt botjával a homokba. Hirtelen erős rózsaillatot érzett s fejét fölemelve, egy pár szép, barna gyermekszembe tekintett. - Signore, vásároljon! Egy kis virágárús leány volt, ki őt választotta ki áldozatául. Csábítólag tartott eléje egy csokor frissen szedett rózsát s nagy, barna szeme kihívóan villogott rá. Krag nemet intett fejével.