Nagy Elemér - Dánia építészete

Dánia építészetét évszázadok óta a használhatóságra való törekvés, a helyi építőanyag, a racionális szerkesztésmód, majd újabban a legcélszerűbb és leggazdaságosabb építőtechnológia következetes alkalmazása jellemzi. Ezekhez a sajátosságokhoz mindig szorosan kapcsolódott a hagyomány és a természeti környezet tisztelete, az a gondolkodásmód, amely a részletek kialakításában, a belsők, a bútorok, használati tárgyak formálásában is érvényesült, és példává lett Skandinávia, Európa, sőt az egész világ építészeti kultúrája számára. Ez a nagy siker, ez a nagyszerű kibonatkozását a történelmi építészet eredményeiben gyökerezik. Dánia - bár régi architektúrája sohasem játszott olyan vezető szerepet, mint a francia vagy az itáliai - az északi kereskedelmi útvonalak csomópontja lévén igen érzékenyen reagált az építőtechnika és az építészeti stílusok változásaira. Amit pedig a dán építész megismert, azt magáévá tette, s remek technikai készségével, leleményességével a helyi viszonyokhoz, a hazai igényekhez alakította. Ez a művesség, gondosság hitelesíti számunkra a dán történeti építészet emlékeit. Ezért nem érezzük rajtuk az epigonizmust, a provincializmust; mindig többet jelentenek, mint egy építőkultúrák egyszerű periferiális kisugárzását. A homlokzatok, pillérek falazásában, s tetőszerkezetek kialakításában, az ajtó- és ablakkeretezések megoldásában és különösen a belsők megformálásában s berendezésében mindig felfedezhetjük a helyi sajátosságokat, a hajó- és kikötőépítésben, szerszámkészítésben iskolázott dán kézműves hagyománynak a nagy architektúrában való érvényesülését. Egy-egy épület formarendjének ezek az erények éppúgy megnyilvánulnak, mint a települések megformálásában vagy a városi terek kialakításában.