Charles Reade - Oltár és tüzhely I-II.

Charles Reade-et a gondosan osztályozó, rangfokozatokat osztogató angol irodalomtörténet Dickens tanitványai közé sorozza s annak a fejlődési láncnak legfontosabb összekötő szeméül állitja be, amely a dickensi évtizedek regény-prózájától, a Meredith elmélyült művészete felé mutatja a folytonosságot. A dickensi kor a modern angol regény nagy fölfedező korszaka volt. A modern élet gazdagsága, a társadalmi problémák óriási területei ekkor nyiltak meg az angol regényirók előtt s ahogy az uj irói lehetőségekre vetik magukat, abban van valami sajátságos angol vonás, valami a brit szellem világhóditó makacsságából és kérlelhetetlenségéből, mely a földabrosz minden elrejtett csücskén ki akarja tüzni a lobogót s a legcélszerübben akar kiaknázni minden talpalatnyi helyet. Az angol regényirodalom hihetetlenül termékennyé válik, a tizenkilencedik század végén már több mint 1300 ismert és kedvelt regényiró műveit kapkodják a kölcsönkönyvtárakban. S ebben az óriási tömegben a legtöbb olyan iró, aki tart valamit magára, problémákat old meg, tanit, javit és prédikál. nem elégszenek meg a mesemondás művészi gyönyörüségével, nekik több kell, angol gyarmatként kezelik a meghóditott tématerületeket melyeknek nemcsak természeti szépségeiről, érdekesen szövődő életéről akarnak képet nyujtani, hanem hasznos vasát, szenét, sóját is utolsó morzsáig ki akarják bányászni: acélozni, fűteni és izesiteni velük a nagy angol nemzet gyakorlati életét. A tizenkilencedik század rengeteg angol regényirója megannyi utilitarista Kolumbusz! Ebből persze baj támad. Egyrészt maga a művészi alkotás sinyli meg a dolgot. A fantázia, hiába, rakoncátlan ezeregyéjszakai szellem marad, aki jobban szeretne bizarr, mesebeli palotákat épiteni, mint gépszijakat hajtani és kerekeket kenőcsözni. Másrészt az irók tömegében tulnyomó számu az apró egyéniség, akiknek sok kötetes regényein át igen szerény táperejü lepénnyé laposodik a nagy garral föltört problémák kolumbusz-tojása s főleg nagyon sok köztük a gyöngébb nemhez, irói értelemben is a gyöngébb nemhez tartozó irónő, akiknek a fölfedezett területeken kitüzött lobogója bizony csak kékharisnya. Dickens és Thackeray nagyszerü kezdetei után kátyuba kerül a pompásan induló angol realizmus és létrejön az élet mélységeinek az a furcsa ábrázolása, melyre Wells azt a gyilkos jellemzést találta ki, hogy csupa nasty sentiment and sham delicacy!