Lászlóffy Aladár - Házsongárd

Ki ne ismerné Áprily Lajos híres versét, mely Apáczai Csere Jánosnak állít emléket, s így kezdődik: A tavasz jött a parttalan időben / s megállt a házsongárdi temetőben / Én tört könön és parladó kereszten / Aletta van Maet nevét kerestem... Tört köveken és porladó kereszteken mi is a magyar művelődéstörténet nagy alakjainak neveit keressük, emléküket idézzük. A kolozsvári hegyoldal évszázados temetkezőhelye a házsongárd, mint minden ősi temető, nemcsak az elmúlás színhelye, hanem a kultúra gyűjtőhelye, több mint négy évszázad történelemkönyve is. Nevesek és névtelenek fekszenek a közös földben: már a 16. század utolsó tizedeiben temettek ide ismeretlen halottat, de itt a sírja vagy némely esetben már csak az emlékoszlopa többek között Szenczi Molnár Albertnek, Apáczai Csere Jánosnak, Tótfalusi Kis Miklósnak, Jósika Miklósnak, Kós Károlynak, Dsida Jenőnek, Szilágyi Domokosnak is. A természetben és a történelemben látszólag az elmúlás uralkodik: pusztulnak a fejfák, a sírkövek, idővel elporladnak még az emberi csontok is. Csak az élet különféle területein végzett alkotómunka és annak emlékezete örök. A Házsongárd a jeltelen elmúlás dacos cáfolata, szellemi öröksége nem csupán Erdély múltjának sugárzó emlékműve, de jövőjének is záloga. Ezért nem olyan, mint a világ bármely más temetője...