Fábián Margit szerk. - "Már elmenyek az örömbe"

Noha a magyar kultúra és köztudat legalább száz esztendeje változó intenzitással ugyan, de többé-kevésbé folyamatosan kapott hírt a Bukovinában élő magyarokról, még napjainkban sem mondhatjuk, hogy teljes lenne a képünk e népcsoport anyagi-szellemi kultúrájáról, viszonyairól, a vegyes etnikai népességű területeken megélt és megszerzett tapasztalatairól. Ugyancsak ez utóbbi száz esztendő hozott olyan változásokat, melyek következtében - sajnos - bizonyossággal állíthatjuk, hogy a bukovinai magyarság életének és kultúrájának teljes körű megismerésére immár nincs is többé lehetőségünk. Annál nagyobb lesz viszont az olykor csak töredéknek, részletnek tűnő vállalkozások, feldolgozások szerepe. A sor igencsak hosszú lenne, ha minden munkát fel szeretnénk sorolni, ezért csupán a bukovinai magyarokkal foglalkozó legkiemelkedőbb kutatókra utalhatunk, Kodály Zoltán népdalgyűjtéseitől Domokos Pál Péter munkáin át a kakasdi Sebestyén Ádám többkötetes monográfiájáig. De ebbe a sorba illeszkednek Dégh Linda és Lőrincze Lajos korábbi kutatásai éppúgy, mint Penavin Olga kiadványai az egykori Jugoszláviában élő bukovinai népcsoport köréből, vagy Csupor Tibor könyve, melyben éppúgy az áttelepülés, a háború, majd az ezt követő keserves beilleszkedés hányattatásai kapnak hangot, mint Tamás Menyhért szépirodalmi műveiben. Aki képet szeretne nyerni a bukovinai magyarokról, napjainkban már több színvonalas kiadványra támaszkodhat, s még itt élnek körülöttünk azok az emberek, akik személyes élményeikkel, személyiségükkel teszik teljesebbé, személyesebbé tudásunkat az egykorvolt világról. Ez a hiteles és személyes üzenetadás egyben különös ismertetőjele is a bukovinai magyarságnak. Az igen rövid ideig tartó kivételektől eltekintve a bukovinai magyar falvakba nem jutott el magyar nyelvű sajtótermék, s ezért a kevés elérhető könyvnek, az írott betűnek s ezzel az írni tudásnak is hallatlanul nagy volt a becsülete a bukovinaiak körében.