Marosi Ildikó szerk. - Tessitori Nóra művészete

Az előadóművészet örök dilemmája, hogy pillanathoz kötött, s még a hangrögzítés legmodernebb technikai eszközei is adósak maradnak valamivel, amit csak a művész és hallgatósága közvetlen találkozását az előadóterem éteren túli rezgéseiben átélők nyerhetnek ajándékul. De ha mindez így van, vajon milyen esélye lehet annak, ha egy kötetbe összegyűjtve, az írott és nyomtatott szó lemeznél, hangszalagnál sokszorta tökéletlenebb eszközével próbálunk segítségére jönni a mai olvasónak abban, hogy megérezzen valamit sok évtizeddel ezelőtti előadóestek forró hangulatából - esetleg épp azt, ami a lemezen, hangszalagon is elveszett volna. Akik ebben a kötetben Tessitori Nóra művészetéről vallanak, kortársai, művészetének megajándékozottjai voltak. Ott ülhettek az első világháború utolsó éveitől kezdve azokban a termekben, amelyeknek pódiumán a vers apostola - ahogy őt Áprily Lajos nevezte - közvetítette a botránkoztatónak számító Ady, a forradalmár Kassák, a konzervatív ízlésű fülek számára idegenül hangzó nyugatosok verseit, az új irodalomteremtés lázában égő költői had: Áprily, Tompa, Dsida, Bartalis és társaik költeményeit. Az egykori előadóesteket szem- és fültanúk, kritikák, költemények s kortárs írók-költők levelei idézik fel a mi számunkra, akiknek nem adatott meg a közvetlen élmény, sőt még az sem, hogy hallhattuk volna Tessitori Nórát verset értelmezni a negyvenes-ötvenes években, a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola beszédtechnika tanáraként. Úgy érezzük, nemhiában, hiszen a ma is élő emlékezések, vallomások töretlenül idézik egy másfajta művészet közegében azt, aki irodalmunkban és irodalmunk számára Tessitori Nóra volt.