Illés Sándor - Búcsúzik a kapitány

Amikor e válogatás címét kerestük Illés Sándorral, újságunk, a Magyar Nemzet legismertebb munkatársával, a kötetben található tárcák közül mindketten ennél álltunk meg: Búcsúzik a kapitány. Illés ez év októberében szakította meg az olvasók által szombatonként várva várt sorozatát, mert az írógép billentyűi már nem engedelmeskedtek olyan hűséggel a kilencvenkét évet megélt ujjaknak, mint azelőtt. Volna még mondanivalóm, hiszen az otthonról, a házról, az udvarról, a kertről nem mondtam el mindent, hát még a mamáról, apámról, nagyszüleimről, aztán a tájról, Bácskáról, a hazáról. Író-újságíró soha nem fejezi be a mondanivalóját, de egyszer csak az élet, az erő, a napok félbetörik azt. Kora hajnalban fölébredek. Álmaim azt mondják, erős vagyok, fiatal, valamit éppen elkezdtem, aztán szeretnék megfordulni, de nehezen sem sikerül. A gondolatokat igyekszem visszarendezni az álmaimhoz, és újra végigélem a tegnapokat; olyankor kint vagyok a temerini határban nagyapával: legeltetem a lovakat, nagyapa kaszál, én a nyári melegben nézegetem a sorakozó rendeket, figyelem a fűszálakat, az apró bogarakat - és akkor egyszerre ütni kezd az óra, és milyen messze lesz minden, ami előbb még itt volt. De a múló idő magamra ébreszt, igen, az előbb még itt volt a tegnap, most nincs, csak a fekhely, és abban forgolódni is nehéz.