Atakám - Bhagavad Gítá avagy a harcos kaszt Testamentuma - V-XII. párbeszéd

A mű szerkezete és stílusa. Külön szeretném hangsúlyozni a félreértések elkerülése végett, hogy a jelen mű nem fordítás. A Gítával kapcsolatosan semmilyen fordítói tevékenységet sem folytattam, csupán annyit tettem, hogy a Gítá tizennyolc könyvét és annak hétszáz versszakát – több fordítás is készült magyarul, amiből meríthettem – versbe szedve értelmeztem. Az első négy könyv és az utolsó hat könyv minden egyes versszakát három nyolcsoros japán versformával értelmeztem. Ezekben az esetekben az első versszak egy haiku és egy waka, a második versszak egy fordított waka és egy haiku, míg a harmadik versszak ismét egy haiku és egy waka összevonásából jött létre. A három egyenként nyolcsoros versszakot egy háromsoros haikuval zártam le. A középső nyolc könyv – vagyis az ötödiktől a tizenkettedikig – minden egyes versszakát egy nyolcsoros japán versformával értelmeztem, ami egy haiku és egy waka összevonásából jött létre. A nyolcsoros versszakokat itt is minden esetben egy háromsoros haikuval zártam le. A könyv jellege. Jelen mű a Bhagavad Gítá szabad, kötetlen magyarázata és értelmezése. A könyv nem tudományos munka, nem is fordítás, de nem is teológiai okfejtés vagy filozofikus elmélkedés, annak ellenére sem, hogy található benne teológia is, filozófia is, hanem egy szabad költemény. Minden versszak értelmezésénél meghagytam a költő szabadságát, mely a szív és az ész, a képzelet és a logika között mindig a szívet és a képzeletet választotta. Így annyira szabad komolyan venni ezt a munkát, amennyire egy költő belső képeinek és intellektusának összemosódó kitárulkozását komolyan lehet venni, vagyis, mondhatnám cinikusan, semennyire, mindenesetre csak óvatosan, hisz egy költő mégis csak egy költő, egy belső képekkel utazó szellem, és semmiképpen sem olyan valaki, aki tévedhetetlen igazságok megformálója. A könyv célja. A könyv nem titkolt célja, hogy a Gítá versein keresztül a keleti gondolkodást közelebb hozza a nyugati olvasókhoz. A Gítában nem törekedtem egyetlen keleti szellemi irányzat bemutatására sem, erre nem is lett volna lehetőségem, hanem egy általános képet igyekeztem visszaadni a Kelet szellemiségéből. Írás közben arra helyeztem a hangsúlyt, hogy a 21. század embere egy-egy versszakon képes legyen elmélyülni, elgondolkodni, elmerülni, és e szellemi élmény hatására kilépjen néhány pillanatra, percre, órára az elme gépiesen zakatoló fogságából, az örökös elmelázból, amelyben mindannyian szenvedünk. Aztán az így elért csendben megpihenhessen, felengedhessen, egy kicsit talán el is mosolyodhasson önmagán, ahogy a lélek és a szív időtlenségét és egyetemességét megérzi egy karcolatnyi sugallatra az örökké változó világban, és ahogy az istenien örök értelemben megéli a földi élet sokszor túlhajszolt és túlizgult, túlvágyott és túlgőgösködött, túlharagudott és túlokoskodott, előítéletekkel sújtott értelmetlenségét. A Bhagavad Gítá a Mahábhárata indiai eposz része, a védikus irodalom egyik alapműve. Jelentősége Indiában hasonlatos az Újszövetségéhez. Mindenki olvassa, forgatja, erőt merít szavaiból. A kétszázezer versszakos Mahábháratán belül a hétszáz versszakos Gítá Ardzsuna harccal szembeni kételyeivel kezdődik, amelyek a végső ütközet előtt támadnak fel benne. Kételyei jogosnak tűnnek, hisz az ellentáborban számos rokon és barát sorakozik föl, számos tisztes harcos, akikkel szíve szerint sohasem háborúzna. Félelmeitől nem képes megszabadulni, így megkéri Krisnát, a kocsihajtóját, vigye a két hadrend közé, hadd szemlélje meg utolszor, kikkel is fog életre-halálra küzdeni. Krisna teljesíti kérését, és a Gítá ezen a ponton kezdődik el. Ardzsuna az első énekben a két had között állva elmondja a félelmeit, míg Krisna a következő tizenhét énekben azon felül, hogy megpróbálja eloszlatni a felmerült félelmeket, szellemi beavatásban részesíti Ardzsunát. Ez a szellemi táplálék a védikus bölcseletbe enged bepillantást. Kicsit patetikusan hangzik, de nem áll messze az igazságtól, hogy a Gítában a szellemi kasztot képviselő Krisna ad lelki eligazítást a harcos kasztot megtestesítő Ardzsunának. A mítosz szerint a Mahábhárata eseményei a ma is tartó világkorszak kezdetére esnek, vagyis Krisztus előtt háromezer körülre. Az eposzban zajló rokonháború vezette be a Vaskorszakot. A Bhagavad Gítá a harcos kaszt Testamentuma volt, hisz Krisna nem a tűzhely mellett, hamuban sült pogácsák eszegetése közben, hanem a harcmezőn, egy öldöklő csata kellős közepén részesítette szellemi beavatásban Ardzsunát. Részletek a könyvből (II. kötet): Aki szívében hordja az égi oltárt, tudja, az énség egy múló fogság, hiába beszél, remél, mozog és forrong, érti, az élet játék, égből leszakadt vágykép. A taps, a siker, ha komolyan elhiszed, neked szól mindez, s nincs benne Isten, dicsben úszó egódba tapaszt, megkattansz, s a taps hamis fényében csodálod rút önmagad. Mi a szabadság? Néma imákkal térdelsz az Isten balján, hallod a hangját, vezeklés és áldozat, mennyei oldat, békés s nemes szívedben Isten üldögél szótlan.