Charlotte Bingham - A gesztenyefa árnyékában

1939 nyarán írtuk. Bexham, az idilli kis halászfalu lakói háborúra készülnek. Egy háborús hős lánya, a gyönyörű Judy Melton, a társasági élet középpontja, Meggie Gore-Stewart, a látszólag kiegyensúlyozott Mathilda Eastcott, és Rusty Todd, a helyi csónakház tulajdonosának meglehetősen fiús lánya mindannyian eltökéltek abban, hogy a háborúban aktív szerepet vállalnak, miközben férjeik, fivéreik, apjuk és szerelmeik a fronton harcolnak. Elképzeléseikben azonban nem a zoknikötögetés szerepel... Nemcsak a fiatal hölgyeknek, hanem az édesanyáknak is eltökélt szándéka, hogy új szerepet találjanak maguknak. Így tehát a nácik által megszállt Franciaországgal szemközti sussexi kikötőben a gondosan összefércelt társadalmi kapcsolatrendszerek egyre inkább szétfoszlani látszanak. A bexami asszonyok a réten, egy gesztenyefa árnyékában ülnek össze, és felidézik mindazt, amit körülöttük és bennük örökre megváltoztatott, és aminek a megválotzásában ők maguk is szerepet játszottak. Egyikük sem ugyanaz az ember már, mint annak előtte, mégis, amikor a férfiak hazatérnek a háborúból, azt várják el tőlük, hogy - mintha mi sem történt volna - ismét öltsék magukat az anya, lány, kedves és nagymama szerepét. Csak a gesztenyefa változatlan - virágzik rendületlenül, és szimbólumává válik mindannak az egységnek, ami már örökre a múlté... A faluban mindenki imádta a gesztenyefát. Életük részévé vált, a srácok felmászhattak rá, a lányok üldögélhettek alatta nyári estéken társalgást színlelve, miközben folyton azt lesték, nézik-e őket a fiúk. Több mint fél évszázados terebélyesedése közben a fa akkorára nőtt, hogy ő uralta a zöld gyepet, amely a bexhami házak és nyaralók többsége előtt elterült. Szép időben, hétvégeken - és persze munkaszüneti napokon - az idősebbek rendszerint nyugágyakba telepedtek a fa dús koronája alatt, miközben várták a krikettjátszma kezdetét, és csak azért távoztak, hogy a zöldön átgázoljanak áhított italukért. A fa törzséba természetesen körös-körül monogramok véstek, ezek többségét szívek szegélyezték: így fonódott egybe remény és romantika a fa rücskös, ám örökké fénylő kérgén. A monogramok ifjú tulajdonosai számára jótékony homály fedte a fa eredetének körülményeit, az, hogy milyen erőteljes jelkép volt és marad is azok számára, akik ületették.