William Golding - Látható sötétség

A Nobel-díjas angol író nálunk is jól ismert regényei - a Legyek ura, Az utódok, a Ripacs Martin, A torony, a Beavatás - rendszerint végletes helyzetekben jelenítik meg az értelem és az ösztön, a vakvéletlen és a szabad akarat, a gonoszságra való eredendő hajlam és a jóság erőinek küzdelmét. A szereplők jelleme, gondolatvilága, ösztönélete ugyancsak szélsőséges. Goding mégsem példázatokat ír. Igazán kitüntetve érezném magam - mondja erről -, ha valaki a példázat szót a mítosz szóval helyettesítené... Ugyanis érzésem szerint a példázat valamiféle kitalált dolog, a felszínen mozog, míg a mítosz a dolgok gyökeréből sarjad, abban az ősi értelemben, hogy a mítosz kulcs a létezéshez, az élet teljes jelentéséhez, a tapasztalat összességéhez. A Látható sötétség ilyen értelemben nagy mű. Szereplői, helyszínei, cselekményének fordulatai érzékletesen maiak és érzékelhetően egyetemesek - ettől ismerősek annyira. Matty, a háborús londoni bombázás tüzéből kivetett kisfiú, aki a szeretetet és a szánalmat egy, a világ szemében perverznek számító tanárban leli fel, s felnőttkorában az őt zaklató kérdésekre előbb Bibliájától, majd szellemlényektől vár választ; Sphy és és Toni, a gyönyörű külsejű, belül azonban hatalmaktól megszállott ikerpár; az öreg könyvkereskedő és mindenféle vallási-filozófiai divathóborttal sodródó barátja - ők játszák el ezt a különös történetet. Életük, vezérelje bár az együgyű tudni akarás, az érzelemhiánytól eltorzult intelligencia vagy a szánalmas kapaszkodás, úgy érezzük, végzetszerűen fut össze egy terrorista gaztett gyújtópontjába - hiszen a regénybeli tüzek időtlen idők óta égnek, s terjesztik a látható sötétet.