Háromkirályok szolgája

Erdődy János Háromkirályok szolgája Regény Lully, Purcell és Vivaldi korából antik (Zeneműkiadó), 1970 427 o., vászon kötés védőborítóval, jó állapotú védőborító kopottas 540.- A barokk Európa zenei életének három óriása, Jean-Baptiste Lully, Henry Purcell és Antonio Vivaldi vonzáskörében él és dolgozik Erdődy János új regényének főszereplője, Vettore Zorzi. Velencei származású hegedűkészítő és muzsikus, a cremonai Amati-műhelyben tanult. Inasévei után nekivág a világnak. A Napkirály, XIV. Lajos fényes Párizsába utazik, ahol a szellemi élet két fejedelme Moliére és Lully. Lully éppen akkor nyitja meg az első párizsi Operaházat, szerződteti színházához a velencei fiatalembert; Zorzi tanúja és részese a francia opera születésének. Bejut az Évszázad Asszonyának, Ninon de Lenclos-nak meghitt körébe – szerelmi és politikai kalandok között bontakozik ki művészi pályájának első szakasza. Innen a sors átdobja Londonba, ahol a „gavallér-király”, II. Károly udvari hegedűse lesz. Baráti és munkatársi viszonyban van Henry Purcellel – majd a nagy angol zeneszerző halála után, már öregedő fejjel, hazautazik Velencébe. Visszavonultan dolgozik hangszerműhelyének falai közt, és már azt hiszi, hogy élete lezárult, hogy a zene két királyának szolgálatában átélt esztendők szépsége csak emlék. De a vénülő mester otthon, szülővárosában találkozik a harmadik nagy alkotóval: Antonio Vivaldi mellé szegődik. Vivaldi a harmadik „király”, akinek híve, barátja és segítője Vettore Zorzi, a „háromkirályok szolgája”. Már aggastyánkorban van, de Vivaldit is túléli. S a kilencvenedik évén is túljutott Vettore Zorzi megtalálja végre a választ az egész életét betöltő kérdésre: mit jelent mesterré válni? Saját sorsa és a három nagy élet tanulsága adja a feleletet az örök kérdésre. A „Háromkirályok szolgája” egy életerős és gazdag, csillogó és vad európai korszak körképe, és a három nagy művész portrojában három különböző alkotó-típus jelenik meg. S a fények és árnyékok, kalandok és vívódások, bukások és sikerek között formálódik egy ember, aki mások mellett és másokért dolgozik, de mégis megmarad egyéniségnek – mert nagyokat szolgálva, nem személyeket szolgál, hanem a művészetet.