A költő életei - Szilágyi Domokos (1938-1976)

Kántor Lajos szerk. A költő életei Szilágyi Domokos (1938-1976) antik (Kriterion Könyvkiadó), 1986 293 o., kemény kötés védőborítóval, közepes állapotú védőborító sérült, borító szélei kopottasak 500.- Tíz évvel a ködös őszi nap után, amelyen Szilágyi Domokos kilépett az élők sorából, a hátrahagyott mű éppolyan eleven erőként hat, éppúgy figyelünk rá, mint ahogy akkor tettük, amikor személyi jelenlétével adhatott még nyomatékot a költő, a műfordító, a kegyetlenül szigorú kritikus, az esszéíró a kortársakhoz szóló szavainak. A Szilágyi Domokos-kötetek már a hatvanas-hetvenes években keresettek voltak. És mint ahogy várhattuk, egyértelműen könyvsiker lett az 1978-as Kényszerleszállás, az első „összegyűjtött versek”; bekerült oda néhány a kiadatlan költemények közül is, ám ez a posztumusz fejezet legfeljebb mutatónak nevezhető ahhoz a vers-mennyiséghez képest, amely a kéziratos hagyatékból, főként pedig a napi- és hetilapok, folyóiratok oldalairól került elő. Szilágyi Domokos szigorú kritikus volt – önmagával szemben is, de aligha csupán az igényes rostálás miatt maradt ki annyi (jó) vers a maga összeállította kötetekből. A láz enciklopédiája, a Búcsú a trópusoktól, a (Palocsay Zsigmonddal közös) Fagyöngy, az Öregek könyve nem a „hétköznapi termés” könyvbe-terelése volt, hanem mindegyik egy-egy sajátos vállalkozás, a „vegyítésre” tehát eleve nem adott módot. A „köztes” verskötetek, esetleg válogatások (Sajtóértekezlet) vagy koraiak voltak, vagy nem előzte őket meg gyűjtőmunka; nem egy fontos írásáról alighanem Szilágyi is megfeledkezett – de az őt követő szerkesztők bizonyosan. Nem szólva a prózában fogant, „alkalmi” művekről, amelyek egy rendkívül tudatos, harcos, az irodalom-politikai csatározásokban is részt vállaló alkotót hoznak elénk. Terjedelmes, meglepetésekkel bőven szolgáló hagyatékból válogathattunk tehát az évfordulón – ragaszkodva ahhoz az elvhez, hogy kötetbe eddig még nem válogatott Szilágyi Domokos-versek, prózák rajzolják ki az írói arcélt. (Fele, sőt harmada sem kerül itt az olvasó elé a megtalált „posztumuszoknak” – megfelelő bibliográfiai és filológiai utalásokkal, jegyzetekkel ez majd a következő Szilágyi-kötetre marad, a Romániai Magyar Írók sorozatában.) Gazdag leválanyag (családi és írói levelezés) teszi igazán önvallomássá ezt a gyűjteményt. És persze vallanak a kortársak, a barátok, az írótársak Szilágyi Domokosról, a rendkívüli intellektusról, a senkivel össze nem téveszthető költőről. A kortársi vallomások nagy része a kötet számára készült, és itt jelenik meg először, „a költő életeinek” részeként. Tulajdonképpen lezárhatatlan ez az „élet” – és így egy ilyenszerű emlékkönyv is: a Szilágyi Domokos-i mű folyamatos hódításának megfelelően szerkesztés közben, sőt már a kézirat lezárása után is érkeznek az új híradások, új vallomások műfordítóktól, fiatal olvasóktól, lírikus-tanítványoktól, a közelből és a távolból. Szükségszerűen határt kell szabnunk e verses és prózai tanúságtételeknek is, abban a tudatban, hogy nem ez az egyetlen lehetséges emlékeztetés Szilágyi Domokosra, és abban a biztos hitben, hogy újabb évfordulók s a köztük csordogáló vagy rohanó évek további alkalmakkal szolgálnak majd fontos dolgok elmondására Szilágyi Domokos ügyében. Kántor Lajos