Nevető Parnasszus - Paródiák huszadik századi magyar írókról

Szalay Károly szerk. Nevető Parnasszus Paródiák huszadik századi magyar írókról antik (Magvető Kiadó), 1975 582 o., vászon kötés védőborítóval „És nagy gyönyörűség volna, ha mindenki magyar írót kicsúfolnának végre” – írta 1910-ben Ady Endre, aki nagyra becsülte a paródiát, mely „olyasvalami bizony, mint a könyvvigéc. Élelmesen és sokat csatangol az író és a publikum között. Hasznos, derék, kedves kulturális szerep…”. És rendkívül népszerű is. A paródia elszórakoztatja az olvasót, aki jókat derül a kifigurázott írókon, miközben megkedveli vagy még jobban megszereti őket, egyiküket-másikukat pedig kritikusabb szemmel olvassa majd, mert a róluk vagy a műveikről rajzolt karikatúra nemcsak mulattat, hanem jellemez és ítéletet is mond. A Nevető Parnasszus valóban „mindenki magyar írót” szeretne kicsúfolni: a XX. századnak csaknem mindegyik olyan jelentős vagy érdekes íróját és költőjét – a határainkon túl élőket is – kinevetteti, akiről paródiát írtak. Ebben a tekintetben a legteljesebb paródiaantológia eddig, mely nemcsak a pardóiáké, hanem a parodistáké is, a Borsszem Jankó ismeretlen parodistájától és Karinthy Frigyestől kezdve a maiakig: Bárány Tamásig, Benjámin Lászlóig és Kolozsvári Grandpierre Emilig. És hogy minél több összehasonlításra nyíljék alkalom, s hogy minél szórakoztatóbb és tanulságosabb legyen mind az olvasók, mind az írók számára, ugyanarról az íróról vagy költőről több paródiát közöl, lehetőleg más-más parodista tollából, ezzel is arra törekedve, hogy minél méltóbban töltse be a „hasznos, derék, kedves kulturális” szerepet.