Soltész István - El kell menni katonának

Nem vagyok hivatásos kutató; mint újságíró, hivatásos valóságtapogató inkább, és e pályán gyakori eset, hogy a valamiről való szólás indítéka érzelmi lobbanás. Barátaim, akik természetesen tudták, hogy szoros napi munkám mellett mily területekre kalandoztam e könyv írása közben, kérdezték: hogy jutott eszembe. Nem mondhatok mást, komolyabbat, elfogadhatóbbat, mint amit e könyv előszavában. Mindmáig őrzöm nagyanyám díszített mángorlóját. Ajándék volt az katonáskodó párjától. Faragott mángorló, rákarcolt képes üzenettel. Nagyapám naív, mellképes ábrázolata katonaruhában, babérleveles dicsőség karéjában. A szájában cigarettaféle, vagy talán szivarka, kegyes hazugságképpen: jól megyen a sorom, Erzsébet, ládd, gyöngyéletem van! De mellé olajágas, virágok feletti szárnyaló angyalt vésett, jelezve, hogy azért a vitézkedő dicsőségből immár nagyon is elég volt. sokat, nagyon sokat gondol kedves Erzsijére, várva várja már a hazatérést, amihez talán hozzásegíti a béke angyala. Gondolatsort indított meg bennem ezer kavargással afelől, hogy mennyi, soha fel nem mérhető hatása volt a szegény emberek életére évszázadok esztendőráncaiban maga a katonáskodás: életmódjukra, életkörülményeikre, tudatvilágukra, jellemükre, érzelmi és szellemi megnyilvánulásaikra, technikai, földművelési, állattenyésztési szokásaikra, díszítő kedvükre, viselkedésükre, magatartásukra, jót és rosszat keltve bennük, ahogyan az évszázadok véres viharai nemcsak rohantak felettük, hanem rá is csaptak életükre, családjukra, múltjukra és jövőjükre, villámokat és mennyköveket zúdítva le. Nagyon érdemes ezeket az összefüggéseket bogozgatni és megmutatni belőlük a legfontosabb bizonyságokat, tanulságokat. Magam persze erre messze nem vállalkozhatom, tudós emberek kötelessége ez. Annyit tehetek csak, hogy talán éppen nagyszülői emlékem nyugtot nem hagyó ösztönzésére, szellemi kalandra vállalkozó kíváncsisággal felmutogassak tényeket, tárgyi és szellemi hagyatékokat, amelyek a nép katonaélményeihez kötődnek. Magtárban gyűjtögetek, hogy az arra felkészültek esetleg kenyeret süssenek.