Stefan Zweig - Küzdelem a démonnal

Az itt következő műben, akárcsak az azt megelőző Három mester című trilógiában, ismét három költő-arckép van együtt egy belső közösség alapján; de ez a belső egység nem több, mint találkozás a hasonlóságban. Nem a szellemi jelenség formuláit keresem, hanem a Szellem formáit fejezem ki. És ha könyveimben tudatosan egyre több ilyen képet állítok össze, úgy az egy festő módján történik csak, aki művei számára megfelelő helyet szeret keresni, ahol fény és ellenfény határosan árad egymásba és hasonlatok által megmutatkozik a Typus előbb rejtett, most azonban már nyilvánvaló hasonlósága. A hasonlatot mindíg segítő, sőt alakító elemnek tekintem, és szeretem mint módszert, mert erőszak nélkül alkalmazható. Ugyanolyan mértékben gazdagít, amint a formula szegényít, minden értéket felemel azáltal, hogy váratlan visszfények segítségével megvilágít és a tér mélységét helyezi mintegy keretként a kép köré. Ezt a plasztikus titkot a szó legrégibb arcképfestője, Plutarchos is ismerte már és Párhuzamos életrajzaiban összehasonlító ábrázolásban mindíg egyszerre alkot meg egy görög és egy római jellemet, hogy személyük mögött világosabbá váljék szellemi árnyképük, a Typus. Amit a tiszteletreméltó ős életrajzi-történeti vonatkozásban kísérelt meg, ahhoz hasonlót próbálok én szellemileg szomszédos elemben, az irodalmi jellemzés területén, és ez a két kötet csak kezdete egy készülő sorozatnak, amelynek A világ építőmesterei, a Szellem typológiája címet szánom.