Alberto M. de Agostini - Tíz esztendő a Tűzföldön

Részlet a könyvből: A délamerikai kontinens legdélibb végét nevezzük a könnyen félremagyarázható Tűzföld néven. Nagy szigetvilág ez és lenyúlik messze délnek az antarktikus kontinens felé, a jégvilág titokzatos némaságába. A terület fekvése egyáltalán nem indokolja a nevét s hogy ennek eredetét megérthessük, Magelhaes-ig, a Tűzföld felfedezőjéig kell visszamennünk. Amikor fölfedezte ezeket a partokat, meglepődött a számtalan tűz láttára, amelyeket szerte az erdőben a bennszülöttek gyújtottak, hogy így a hideg ellen védekezzenek s elnevezte «Tűz»-földnek. Az utókor aztán átvette ezt a nevet, bár csupán az első pillanat benyomása szülte. A szigetcsoport meglehetősen különválik a kontinenstől, nyugati partjain gleccser gleccser mellett tolakodik a tenger felé, éghajlatát hideg antarktikus áramlások hűtik s így még a tudományos világban is hamarosan kialakult az a téves nézet, hogy a Tűzföld kellemetlen, barátságtalan, nyomorúságos pontja a Földnek. Klimáját olyan szörnyűnek mondták, hogy a szigeteket alkalmatlannak tartották arra, hogy magasabb kultúrájú ember megmaradhasson rajtuk. Ehhez a szomorú képhez nagyban hozzájárult, hogy Pedro Sarmiento de Gamboa első kolonizációs kísérletei csődöt mondtak. Az ő leírása és az ezen a környéken hajótörést szenvedettek elbeszélései a kiállott tengernyi kínról, gyötrődésről valósággal hírhedtté tették a szigetvilágot.