Üveglapos falikép, Nemzeti dal 21X30 cm

Petőfi Sándor: Nemzeti dal Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! – A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk hogy rabok tovább Nem leszünk! Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot hordtunk Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy hiréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! Magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Pest, 1848. március 13. A magyar hazafias költészet legemlékezetesebb darabja Petőfi Nemzeti dala: az 1848. március 15-i forradalom egyik közvetlen kiváltó oka és jelszava lett. Ezt szavalta el a költő reggel a Pilvax kávéházban, majd az orvosi egyetem udvarán, később a jogászok kívánságára a szeminárium (papnevelde) terén, végül Landerer nyomdája előtt. A kivívott sajtószabadság első terméke volt, s ezrével osztották szét a nép között. Petőfi dal-nak nevezte költeményét, de valójában kiáltvány, felhívás a nemzethez: agitál, lelkesít, haladéktalan állásfoglalásra késztet. A legfontosabb mondanivaló, a legfőbb gondolat mindjárt a vers elejére kerül, ugyanúgy, mint Vörösmarty Szózatában. A lényegre lerövidített kurta mondatok parancsa (az első, négy sorban nyolc mondat található) válaszút elé állítja a hallgatókat, és azonnali elhatározásra ingerel: választani kell a rabság és a szabadság között. A refrénmár magában foglalja a nép válaszát is: a többes szám első személyű, esküvel nyomatékosított döntés a hallgatóság megváltoztathatatlan akaratát fejezi ki. Nem csak a versből olvasható ki ez, a valóságban is így történt már a költemény első elhangzásakor is. A Nemzeti dal voltaképpen első strófájával már elérte célját, a további versszakok ennek az egyetlen ésszerű döntésnek a helyességét igazolják. A költő a múlt, a jelen és a jövő érveivel a hallgatóság érzelmeire kíván hatni. Hivatkozik a hajdan szabadon élő ősapákra, akik most kárhozottak, mert szolgaföldben nem nyughatnak (2. versszak). A szónok ingerült keménységgel kel ki a sehonnai bitangok ellen, akikben nem él az az önbecsülés, az a szép tisztesség, melyről Balassi is írt az Egykatonaénekben. A becsület parancsa most a hazáért való önzetlen harcot, önfeláldozást követeli (3. versszak). A lánc és a kard ősi metaforáinak szembeállítása is a hazafiúi önérzetet ébreszti fel (4.). A refrénben újra meg újra megerősített helyes választás a távoli jövő dicsőségét sejteti, hiszen a jelen történetformáló tette visszahozza a magyar név régi nagy hírét (5.). Az érvsorozat eddigi határozottságát az utolsó versszakban (6.) érzelmesebb hang váltja fel, s a költői képek a vallás fogalmaihoz kapcsolódnak. A késő unokák áldó imádsága a szentté lett hősök nevét idézi fel, mikor leborulnak majd domborodó sírjaikra. A költemény dal jellegét támasztja alá a versforma: a kétütemű, a sormetszeteket pontosan betartó felező nyolcasok alkalmazása. A refrén döntő elhatározottságát emeli ki, hogy a hatodik és a nyolcadik sor egyetlen – a korábbiaktól eltérő – három szótagos ütem. refrén: az ismétlés egyik fajtája; rendszerint a költemények versszakainak végén – ritkábban más helyen – ritmikusan visszatérő verssor(ok). Tartalmi szerepe igen sokrétű: leggyakrabban a refrénben szólal meg legnyomatékosabban a költemény alaphangja, legfőbb mondanivalója.